Mikor is volt már?

Majdnem egy éve, hogy semmit nem írtam a blogba, és ígérem, hogy ez sem arról fog most szólni, hogy mi történt azóta. Csak röviden. Dolgozom, elköltöztünk, minden szuper csak honvágyam van meg ilyesmi.

Szeretném újra kicsit intenzívebben szerkeszteni a blogot ezért elmondom, hogy mire lehet számítani a jövőben.

Mivel dolgozom egyre több érdekes emberrel találkozom, el kell ismernem, hogy itt Északnémetországban az emberek isznak! De nem úgy, hogy megadják a módját, hanem egyszerűen, spontán, észre sem veszik és már polineuropátiájuk van. Ami még furcsa nekem, hogy itt bármivel be lehet jönni a sürgősségire, még 3 hete tartó fejfájással is, éjjel 4-kor. Otthon az ilyeneket hazaküldtük és mondtuk nekik, hogy jöjjenek másnap a poliklinikára, de itt nem, itt ellátjuk, felvesszük, ágyba fektetjük. Nem mondanám, hogy sokkal hülyébbek a németek, mint mi otthon ... de gondolom. Majd mesélek

Aztán amiről még szó lesz az a géming, mint eddig is. Jó fél éve megvan már a PlayStation3, meg a PSP, meg mostmár iPhone-on is nyomom az ipart. Majd erről is mesélek.

Aztán lesz még szó utazásokról, mostmár kicsit lazábbal mászkálunk, hogy autó van meg itt vagyunk Nyugat-Európában. Majd erről is szó lesz.

Végül itt egy kép rólam a munkahelyemen. Igen kicsit le lett vágva a hajam.

Ennyi most, aztán meg még beszélünk! Ja, és a legfontosabbat el ne felejtsem. Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek! Tojásos meg nyuszis képet nem kaptok most, mert nem találtam olyat, amelyiken rajta lenne a zombimacska is.

Első benyomások

Az, hogy most bejegyzést írok, ne tévesszen meg senkit, még mindig nincs Németországban internetem. Plau am See egészen kicsi város, ottani viszonylatban (bár azt hiszem hazai viszonylatban is) falunak számít. Internet-kávézó nincs, internetet be lehet kötni (havi 30-40 €-ért), viszont ehhez be kell legyél jelentkezve a városházán, amihez meg munkaszerződés kell, ami még nincs. Ennyit egyelőre az internetről.

A város gyönyörű, nagyon csendes, nagyon tiszta, bár ezekről már márciusban beszéltem. Az itteni néphiedelemmel ellentétben a német emberek nagyon kevesek (legalábbis Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban). Lenyűgözően rezzenéstelen arccal képesek végighallgatni a borzasztóan helytelen német beszédemet. Első napokban alig tudtam két szót szólni, de pozitívan gondoltam a jövőre, úgy véltem, hogy nem lehet túl nehéz a német nyelv, ha már a szomszédban lakó 2,5 éves gyerekek folyékonyan beszélnek. :)

Azoknak, akik nem tudják, és akiket érdekel, most német nyelvtanfolyamra voltunk meghívva, a kórház, ahol dolgozni fogunk, fizette nekünk az egészet, a lakbért és a napi három étkezést is, valamint nem csekély zsebpénzzel segítettek minket az ottmaradás melletti döntésünkben. A múlt héten aztán sikerült átmennem a B2-es szintű német nyelvvizsgán, egész jó tanárnőnk volt, egész intenzív volt a kurzus, nem beszélve arról, hogy a szabadidődben is kötelezve voltunk arra, hogy németül beszéljünk.

A nyelvi nehézségeken kívül egész nehéz megszokni az ottani rendszert, beszélek itt a kötelező szelektív hulladékgyűjtésről, a meglehetősen kerékpár-párti közlekedésről és a pillepalackok újrahasznosítására kötelező betéti díj kifizetéséről, többek közt (Egy flakon letéti díja drágább, mint maga a sör, őrület).

Egy nagyon szép lakásban helyezett el minket a kórház. Együtt lakok Eszterrel, egy másik nagyváradi lánnyal, akit Anikónak hívnak, valamint egy brazil lánnyal, akivel egy napon születtünk (de idősebb vagyok 9 órával). Nem is gondoltam, hogy ennyire jó lesz majd Eszterrel együtt élni, nagyon jól érezzük magunkat együtt és a "horkolás vs. ébresztgetés" csata szépen edzi a kapcsolatunkat. Egyetlen hátrány, hogy 2 kilométerre lakunk a kórháztól, és a napi 3 étkezést a kórházban kapjuk. A reggelivel meg az ebéddel nem is volt gond, mert a nyelvórák is ott voltak, de a vacsoráért visszasétálni kicsit necces volt.

Oké, kicsit elnyújtottam már a részletezést. A lényeg az, hogy most kicsit itthon vagyok, papírügyeket intézek és jövő héttől már gyakorlatozni fogok a kórházban egész addig, amíg megkapom a diplomám honosítását. Onnantól fogva már hivatalos rezidens leszek és bejön az élet.

Körülbelül ennyit tudok most elmondani, és most esek neki az internetnek, 5 nap alatt kell bepótoljam 1 hónapi lemaradásom, opcsalfrissítés, googlereadercsekkolás, levélmegválaszolás, sorozatepizódletöltés, sims3kipróbálás, gametrailersátnézés, angryvideogamenerd, új filmek, na meg várakozás Kojima ma esti nagy bejelentésére!

Mindenesetre én ebbe nem is gondoltam bele, hogy milyen nehéz internet nélkül. Mintha el lennél zárva a világtól, még (istenments) a StarCraft 2 is megjelenhetett volna időközben és nem is tudtam volna róla. Elakadtam a Chrono Triggerben és nem tudtam megnézni, hogy merre van a Sun Stone. Őrület.

Nem beszélve arról, hogy hol találok majd segítséget, ha a desktopomat megtámadják a zombimacskák?!?!?!

Az első ilyen bejegyzés

Itt most akkor egy kis összegzés következik, ezek történnek velem mostanában, közben pedig aktualizálom a blogban már említett témákat.

Az államvizsgára a tanulás halad, változó irammal, ami alatt sajnos azt kell érteni, hogy fogyik a motiváció, erősödik a stressz viszont az iram lassul, ilyenkor el kell jutni egy olyan pontra, amikor már a bizonyos időpont annyira közel van, hogy a stressz legyőzi a motivációt és felgyorsul az iram a normális fölé, hogy behozza ezt az időszakot ami most van. Ugye értitek, kérem értsétek, nincs erőm elmagyarázni!

A LOST-újranézés az első évad 18. részénél tart, egy csomó mindenre emlékszem, ezért kicsit nehezen ülök le lost-ozni, mikor olyasmit is nézhetek amit még nem láttam félig aludva sem.

Befejeztem a Super Mario Bros. 3-t. Ezt is jóváírhatja Szent Péter a nyilvántartásában.

3 nap alatt befejeztem a The Force Unleashed-et, nem egy hosszú játék, viszont nagyon élvezetes.

A héten el kell intézzek még egy papírt a háziorvostól, beadni valamit valahová és több adminisztrációs műsor nincs is egyelőre kilátásban, ami jó dolog, mivel utálom őket.

Folyamatosan álmos vagyok, de a kedvem attól még egész jó. Például most röhögök, majd szólok, ha eszembe jut, hogy min.

Az OpCsal is aggaszt, sajnos amióta elköltöztünk már nincs annyi látogató, mint régen. Reménykedtem abban, hogy az augusztus hónap miatt, és hogy szeptemberben, mikor megkezdődik a suli újra népesség lesz, de nem nagyon igyekszik a társadalom visszatalálni. Pedig még nyereményjáték is volt, ami elég sok vita tárgya volt viszont...

Eszter a legjobb, ő mindig a régi, rá lehet támaszkodni. Sokat segít, hogy egyszerre vizsgázunk, így van olyan akinek úgy panaszkodhatok, hogy meg is érti. Pótolhatatlan, felbecsülhetetlen értékű társ! Köszönök neki mindent!

Aztán meg mostmár jön az ősz is, rámászik az életünkre az esős korai estéivel, hogy az embernek már későig fent lenni se legyen kedve.

A sofőrsuli egész jól megy. Ma azért majdnem elütöttem a zebrán valakiket, mondjuk nem volt gond, mert nem voltam közel hozzájuk csak annyi, hogy nem engedtem át őket, és meg kellett álljanak. Na... nem láttam őket. Jótanács, soha ne járj esős időben szürke kabátban (mint én, akinek kapásból 2 szürke dzsekije van). Viszont mostmár nincs gond a kanyarokkal, tudok lassítani, és nem dől az autó. Mondjuk ezt én mindig élveztem, de az oktató mondta, hogy nem helyes, mert nem időre megyünk. Kisbarátom, én eddig csak Need for Speed-ben vezettem!

Jó lenne egy jégkása, idén nyáron nem is ettem, hogy kiment a fejemből...

Áh, nem kéne ennyit panaszkodnom, elvégre semmi életveszélyes nem történik körülöttem. Valószínűleg az államvizsga után lemászik a nyűg a nyakamról, és vidám dolgokról fogok csak írni a blogon, mint a rendőrviccek meg a zombimacska: