Becoming "that guy"!

Igen, régen nem írtam már ide (sem), egész kusza az élet errefelé, többek közt blogolni sincs időm/kedvem. Na most viszont írok, figyelj oda…

Hétfőn nagy erőkkel megjelent a Guitar Hero World Tour, a sorozat 4. (jobbanmondva 6.) része. Ezelőtt már 4 nappal keringett a neten a civic féle rilísz. A srác nagyon készséges volt, minden (számára) létező PS2-hekkelési módszerre odaírta, hogy működik-e vele a cuccos vagy nem. Természetesen azokról a modchip-ekről nem tett említést, amiket szerény kis hazámban használnak, nem túl szerény orosz standardokra épülve (melynek lényege, hogy lopják az amerikai modchipek firmware-jeit és építenek neki új chip-et, mesés). igen, Modbo-ékról beszélek.

Így hát szegény ember kezdheti a dupla rétegű dévédékre-írás meglehetősen veszélyes (és hihetetlenül költséges) procedúráját. Megírja a szegény ember az elsőt, nem olvassa be a szegény ember PlayStation-je, megírja a szegény ember rettegve a másodikat másik módszerrel, nem olvassa azt sem, összekaparja a szegény ember a kis pénzét, áldoz még egy gazdag embereknek való lemezre, megírja harmadik módszerrel, azt sem olvassa be. Ekkor a szegény ember szidja már azt is aki kitalálta az optikai meghajtót és végül feladja.

Egészen addig amíg rátalál a szegény ember egy nagyon okos ember által elkészített RIPKIT-re. Na ez már valami. De most komolyan. Nem elég, hogy valaki annyira parázs a témában, hogy tudja, hogy egy PS2 lemezen melyik fájl micsoda, nem elég, hogy tudja, hogy mit lehet eltávolítani, nem elég, hogy meg tudja csinálni, de még ír egy külön programot, ami a szegény embereknek is megcsinálja mindenféle beavatkozás nélkül!!!

Hárdkór™!!!

Megcsinálja tegnap a szegény ember, nagy reményekkel kiírja mezítlábas, szegény embereknek való DVD-re, beteszi a szegény PS2-be és működik. Nézzük, mit is rippentettek ki a játékból?

Először is a sok sok színpad helyett csak 3 maradt, a többi helye ki lett töltve ezekkel. Persze, a színpad nem egy lényeges elem egy ilyen játékban, viszont sok helyen elég bénán néz ki, hogy (mivel az eredeti valószínűleg magasabb volt) a zenész bácsik 2 méterrel a színpad fölött állnak. Ki lehet bírni.

Hálistennek benne maradt az annyira annyira, de annyira áhított karakter-készítő. Így megcsinálhatta a szegény ember magának az autentikus szegény rokkert.

Aztán az van még, hogy az audió minősége le lett nyomva, ami tényleg nem vevődne túlságosan észre, ha a hangerejét feljebb tolták volna. Így (a bitráta csökkenése miatt) halkabb a cucc, mint az eredeti volt, ezért szegény ember csavargathatja a hangerőgombot le-fel, mert vagy nem hallja a dalt, vagy üvölt utána a közönség, hogy majd leesik a fenyveserdőskép a falról.

Mindent egybevetve a játék nagyszerű, szegény ember meglehetősen rá van állva. Jóval könnyebb, mint a Guitar Hero III volt, gondolom a készítők rájöttek, hogy nincs az átlagembernek olyan reflexe, mint egy amfetaminos légynek.

Most szegény ember gyakorol nagy erőkkel, mert szegény ember barátja (ki a blogom rendszeres olvasóinak felét teszi ki) decemberben hazatér újra a szegény hazájába, és addigra szegény ember kell legyen „az a srác”, aki ezt már nagyon tudja.

Egyébként, a kis pöcök a gitár sárga gombján, mely arra szolgál, hogy tapintásra észre lehessen venni, hogy az bizony a sárga „fret”, feltörte a szegény ember középső ujját, ezzel szerintem egész szépen sugalltam, hogy milyen szintű célratörés folyik szegény emberben.

És végül megjegyezném, hogy ez a szegény ember, akiről beszélek, NEM én vagyok. Nekem van EREDETI PlayStation2 játékom … … … mhhh … … … egy.

I was made for loving NES, baby!

A napokban a nagy rámszabadult szabadság nyomása alatt keresgéltem valami elfoglaltságot így nekiugrottam a Tomb Raider Legends-nek meg egy rakás dolognak amikről most írni nem fogok, helyette viszont megmutatom nektek, hogy milyen jó kis szerszámot találtam a neten. A neve Magical 8-bit plugin és ez egy VSTi ami a jó öreg Nintendo Entertainment System hangjait adja vissza. Itt megjegyzem, hogy életemben nem láttam még NES-t, nálunk ez az egész hype sárgakazis piaci ázsiai utángyártott hamisított gépek formájában futott, és 95-99 között aki nem birtokolt ilyesmit azt nem is nagyon vették emberszámba. Szóval a megjelenésük után 10-15 évvel mi itt Romániában is élvezhettük a konzolóriás játékait.

Na de nem ez most a lényeg. Mindig is csodáltam, hogy azokból a minimális hangokból hogy tudtak annak idején zenét írni, mai napig felcseng bennem az Alien3 vagy a Ropocop zenéje.

Gondoltam én is kipróbálom, hogy milyen is lehet ezekkel dolgozni, néhány saját dallal való próbálkozás után rájöttem, hogy ide valami ismert kell, hogy érezzem a különbséget. Hát tessék:

Megasztárvorz 4

Kissé lemaradva, tegnap csatlakoztam be én is az idei Megasztár negyedik összeszűréséhez, nekem mindig az eleje tetszett a legjobban, ahol bemászik az összes marha a kamera elé és égetik magukat (a napon, és ha lesben áll egy cápa...). Fogtam magam és megnéztem mind a három húzzálhazainnenkretén-fordulót.

"Motorizált rákkendroll"

Az első dolog amin meglepődtem az a zsűri. Eszenyi Enikőt tették be Soma helyett. Meg kell hagyni biztos kevesebbet fogyaszt, de már úgy megszoktuk a nagynénit. És akkor a 4 férfi helyett kapunk most kettőt. Fenyő Miki bácsit, aki nálam nagy tiszteletnek örvend, viszont zsűritagnak aztán semmiképp nem való. Csak néz a bácsi, néz a többiekre, nézi a mikrofonos idiótát és azt sem tudja hol van. Szemétkedőnek meg betették a nemileg kétségbevonható Mester Tomi-t, még tollas fülbije is volt az egyik résznél, egyem a kis lelkét. Valahogy én nem tűröm a csávót, ránézel és egy olyan tipikus ideges beképzeltség sugárzik le róla. Na, de meg kell vallani, hogy hármójuk közül ő érti a legjobban a dolgát.

Másik dolog, a korhatár. Én nem figyeltem, hogy eddig létezett ilyesmi, de most nagyon bereklámozták, hogy többé nincs. 12 évestől bármeddig lehet jönni.

"Bármi, bármi-hi-hi-i közbejöhet!"

Jött is a sok Dallas-on művelődött nénike, sanzonokat meg Mágnesmiskát énekelni, ha jól emlékszem az egyik idős néni tovább is jutott. Na ő aztán tudott, meglepő hangja volt, kíváncsi vagyok, hogy mire viszi ezután.

Na..., na

na...

... Ha láttatok sok kis emó csitrit... csomó kis "egyik szemem sír, másik szemem haj" kislány, akiknek egy része kisfiú, de nem lehet különbséget tenni. Bejutott ezekből vagy 6-7! Kicsit vegyes a véleményem erről. Egyfelől semmi helyük egy ilyen műsorban, semmi értelme összemérni őket a felnőttekkel, akiknek nagy részük (mármint azok közül akik továbbjutnak) már tanult énekelni, és komolyan gondolja ezt az egészet, nem beszélve arról, hogy érti és átérzi a dalok lényegét. Másfelől erre van igény. Igen. Sajnos a könnyűzeneipar kereskedelmileg motivált oldala a tinikre építkezik, mint mindig is tette. A kis 5.-es csajok fogják megvenni a lemezeket, ők fogják a poszterekkel telerakni még a mosdó falát is, ők fognak elmenni a koncertre és ők vesznek Palcsó Tomis hátizsákot. Szerintem ezért is hozták így le a korhatárt, hogy ha már a célközönség a tiniszféra, akkor legyen nekik egy két aktuális bálvány, mint például a kis 13 éves Fügeczki Rolandka, aki csillogó hosszú szőke hajától alig lát és ezért (figyeltem, nem hasból mondom) 3 másodpercenként igazítja a fejét. Aztán bejutott még egy emó gyerek, meg a barátnője is (tök édi), és még számtalan kisgyerek, akik közül szeretném még megemlíteni a 16 éves Nguyen Thang Hien-t, aki legalább érdekes ázsiai kislány, egyedi figura, mondhatni sztáralapanyag, akit szerintem jól fel is fognak használni, nem lepődnék meg, ha ő nyerné meg idén. Ja... amúgy énekelni is mocskosul tud.

"Minden kornak megvan ... áuhh ... a maga szépsége!"

Aztán volt még egy csomó bu-, bocs, meleg jelentkező, köztük egy srác, Mezei József (16 éves) kis farmer-rövidnaciban, zsebében kabalaplüsivel, kis édes rózsaszínű (vagyis pink) övvel, aranyos színes-csillagos felsővel és egy olyan frizurával, mely úgy nézett ki, mint egy tyúk hátulja, melyről épp most mászott le a kakas. Énekelt a lelkem, aztán elzavarták. Volt még egy nagyon látszani akaró, barnagyerek, kis édes vékony hanggal, és sovány ésszel, Horváth Misike, 18 éves, aki szegény sírva fakadt amikor kiküldték :(. Majd besz@rtam a röhögéstől, esküszöm! Mondjuk sokat dobott a hangulatomon, hogy az összes ilyen fickón a szemkontúrceruzás Mester Tomi szórakozott a legjobban.

Ami nagyon feldobott még, egy 30 éves pénzügyi asszisztens hölgy, Cuczor Ágnes, aki seggrészegen állt a mikrofon elé. Próbált énekelni, rájött, hogy "ez szar", elejtette a mikrofont, majdnem leült, aztán próbálta kimagyarázni, de végül szépen Enikőre támaszkodva elhagyta a színpadot, miközben még ordította, hogy "Kicsi gyere velem rózsát szedni...annyira be vagyok b@szva!". Bánhatja mindenki, aki nem látta.

Enikő édes volt, mondta neki, hogy másnap jöjjön vissza józanon, aztán vissza is jött a csaj, persze nem jutott be, de hihetetlen nagy erő kellett szerintem hogy azok után még a kamera elé álljon. Legalább ennyit visszaszerzett a méltóságából.

"Motoros találkozás!"

Volt még egy fickó, aki úgy nézett ki, mint Hurley a Lost-ból. Meg persze még egy csomó idióta, akiket már meg sem tudok említeni.

Viszont akit nagyon sajnálok az Koplányi Attila Gábor (38 éves, aluminium-heggesztő), aki már harmadjára jelentkezett a Megasztárba, és még nem sikerült neki meggyőzni a zsűrit. Egyáltalán nem tud énekelni, de akkora karakter, hogy Magyarországon ilyen nincs több. Van neki valami egyszemélyes zenekara, a Sugera Bugera (még weboldala is van, nem hiszed el). Aki csodálkozott a bejegyzésben szétdobált idézeteken, annak megvallom, tőle szedtem. Karakter a csávó, nézzétek meg a videót:


szólj hozzá: Megasztár casting - a Rocker



Úgy sajnálom, hogy nem jutott tovább, ha már tényleg annyira nem számít a tökéletes énektudás, ha már (ahogy Tomi megvallotta) egyéniségeket keresnek, akkor miért nem fért bele ő is? Én annyira kíváncsi vagyok erre az emberre!!!

(volt a Rendőrakadémia 2.-ben az a csávó, aki állandóan ordítozott, tökre őrá emlékeztet a fickó!)

Na, de elégedjünk meg azzal amink van. Hajrá, Nguyen Thang Hien!

Halálmágnes, avagy harmadjára megbocsájthatatlan

Dél van, ma még nem tanultam semmit, mégis bejegyzést írok, tehát gondolhatjátok, hogy komoly mondanivalóm lehet.
Pont egy hét múlva fog hivatalosan megjelenni az új Metallica album, a Death Magnetic, viszont nekem volt szerencsém már tegnap belekóstolni, ma pedig felmosás közben alaposan meghallgatni.

Valahogy nekem soha nem jött be teljességében a Metallica. A balladáikat szerettem, de a gyorsabb, vadabb dalaikat nem igazán tudtam értelmezni, bár szövegviláguk mindenképpen gazdagabb volt, mint a Iron Maiden daloké, viszont zeneileg nem nyújtottak nekem túlságosan egyedülálló élményt.

Ez az érzés felerősödött amint Jason barátunk kiszállt a bandából, belépett az indián és megjelent a St. Anger. Szemtelenül megszabadultak a srácok az akkordváltásoktól és a "balkéznemmozduljobbkézmegsemáll" gitártémákat részesítették előnyben. James-nek még mindig elképesztően jó hangja van, de érezni lehet rajta, hogy ezekkel a dalokkal nincs mit csináljon, nincs hová szabaduljon a gyér akkordvilág határai miatt.

Reméltem, hogy tanultak a múltkoriból (ugyanis nem voltam egyedül az elégedetlenségemmel) és a DM egy jobb kis összeállítás lesz. Amikor a dallistát megnéztem felcsillant a szemem, hogy lesz Unforgiven III. Az első kettő mindigis a kedvenc dalaim között szerepelt, úgyhogy reméltem, hogy egyhamar összebarátkozunk a harmadikkal. Természetesen az volt az első dal amit meghallgattam.

Hát...

Nagy csalódás...

A dal egy zongoratémával kezdődik, mely szívmelengetően visszahozza az első és második dal gerincét alkotó dallamkíséretét, érződik benne, hogy igen, ez most újra Unforgiven, ez most jó lesz. Aztán bejön a gitártéma és marad, és marad és kicsit vált, de aztán megint marad! És akkor én már téptem a hajam! Bejön James, a hangja lenyűgöző, a szöveg illik a másik kettőhöz, mégis új, szép, van mondanivalója, de az énektéma olyan, hogy egyszerűbb mobiltelefonok alapcsengőhangjai közt is keresve találsz csak párját. Egyszerűen lapos, unalmas, monoton, idegesítően semmilyen. Várná az ember, hogy bejöjjön egy grandiózus refrén, mint amilyen az első kettőben volt, hogy a szíved kifordult a helyéről, annyira meghatott, de ez csak megemeli a dallamot és visszaereszti, aztán újból. Esküszöm, Bartók juhászai jobb Unforgiven-t írtak volna, a franc egye meg az egészet már!

Meghallgattam a többi dalt is, piszok nehéz megkülönböztetni őket egymástól, egyszerűen nem tudod hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik, mivel mindegyik ugyanolyan (bár erre rátesz még egy lapáttal az is, hogy iPod Shuffle-ön hallgatom, ami nem írja ki a dalok címeit). Hangulatos dalok, ha épp csinálsz valamit jól elszórakoztat, viszont ha megpróbálsz ráfigyelni akkor elalszol. Kicsit olyan törzsi, ritmusos, hipnózis-előidéző hatásuk van, amit nem a zenéért, hanem az statikus ritmikusság kábulatbaejtő hatásáért hallgat az ember. Olyan, mint valami metál-D'n'B.

Nagy esély van rá, hogy csak az amerikai igényekhez próbálnak a srácok igazodni, egyszerűen a farmer-rokkereknek ilyen kell, egész nap a mezőn, süt a nap, terem a "corn", este jó egy kicsit bekábulni, olcsó viszki meg hazai metál mellett. Elmennek a koncertekre új emberek is, mert ez már majdnem diszkó, haver, olyan, mint a Justin Timberwunder, csak metál, tudod, menő, nem kell odafigyelni, csak nyomod a fejed előre, úgysem maradsz le semmiről, mert a srácok ráteszik egy akkordra a kezüket a koncert elején, aztán csak éppen annyit engedik el, hogy ne csökkenjen az ujbegyeikben a vérkeringés. Ez kell nekünk, mit nekünk dallam, meg Unforgiven I-II, olyat csak a buzi franciák hallgatnak, mi amcsik vagyunk, mi nem érünk rá ilyesmire, meghallgatjuk gyorsan a vadszámot, aztán megyünk is Irakba! A Metallica legalább tudja, hogy mi kell a népnek!

Csak azt nem értem, hogy a Metallica miért gondolja azt, hogy ha nem kurvul el, akkor nem lesz ki hallgassa őket?

Láncfűrészes ízléskorrekció

Már meg nem mondom, hogy melyik ismerősöm yahoo-status üzenetében kaptam a linket, miszerint egy Iasi megyében élő édesapa láncfűrésszel rontott neki a "manele"-t hallgató fiára, és levágta a kezét.

Aki nem Romániában él nagy esélye van rá, hogy fogalma se legyen, hogy mi ez a manele. Nos, leginkább úgy tudnám elmagyarázni ezt, hogy "aktuális román köznépzene", mármint "lakodalmas" muzsika, tipikusan azoknak az embereknek akik kulturális, értelmiségi és szociális szempontból visszamaradottak. Úgy hiszem minden népnek megvan a maga "manelé"-je, Magyarországon ha jól tudom ezt a műfajt Bunyós Pityu meg Postás Feri (vagy Dani vagy Géza, őszintén, már nem emlékszem) képviseli, és gondolom ott is megvan a saját közönsége. A romániai változatnak főbb témái a nők (lehetőleg minél több, minél kevesebb férfira számolva) a pénz (lehetőleg minél több, minél kevesebb munkával elérve) és az ellenségek (lehetőleg minél több, minél kevesebb hatalommal, ráadásul minél irígyebbek a sok nőre meg a sok pénzre amink van).

Nos, nálunk ezt a manele-t egész sokan hallgatják (amiből következtetni lehet, hogy egész sok fentebb leírt kategóriákba sorolt ember él), értelmesebb, műveltebb, és magára valamit adó román ember is nehezen tűri, magától értetődik, hogy mi magyarok meg aztán úgy utáljuk, mint a szart!

Ennyit a manelé-ről és a hozzá fűződő gyengéd érzelmeimről, jöjjön a műsor.

Szóval, azt írja itt a hír, hogy komoly házibuli volt, a hülyegyerek összehívta a madarattolláról-barátait, nyomatták a Nikoláje Gucát (jeles képviselője szóbanforgó zenei irányzatnak) hétszázával, úgy írja a cikk, hogy tökig tolt hangerővel.

Édesapa nem tűrte (nem lehet egy rossz ember), szólt a zsibbadt gyereknek, hogy vegye lejjebb, mert különben ő veszi lejjebb a HP-ját. A gyerek meg bezárta az ajtót, és tovább őrjöngtek!
Fatercsávó felhúzta magát, meg a lácfűrészét és behajtott vele a házba. Fogta aztán átvágta az ajtót. Nem is lenne ezzel semmi gond, de a gyerek meg tartotta a másik oldalról az ajtót, hogy a papa be nem nyomja!

Fater jött, vágott keresztül a fia kezén! Itt is azért érződik a történet kereksége, mert ha a kis huligán lejjebb vette volna a hangerőt, biztos hallotta volna, hogy ott bőgeti a fűrészmotort az édsapja az ajtó mögött.

Azért már a házibulik sem olyanok, mint mikor én voltam kicsi. Emlékszem mikor még Jenki-nél összeültünk egy kis kellemes teadélutánra (kellemes = rockmetálzúzás, tea = sörvodkamegvalami, délután = egész éjjel meg másnap délelőtt), a nagyapja feljött a pincéből (a csávó ott lakott, komolyan beszélek, a pincében lakott a műhelyében a szerszámokkal) és ránkszólt, hogy ne kaparjuk a falat, mert ezt a házat ő építette a két kezével. Peti barátom nyomott a kezébe egy cigarettát, másikba egy párásüvegű jéghideg sört, bácsi elmosolyodott aztán mondta, hogy vigyázzunk mindenre, és visszament (a pincébe, komolyan mondom).

Ezzel el is volt rendezve, nem került elő a jégcsákány meg a láncfűrész! Az is igaz, hogy az ellenségeim sem irigyeltek a sok pénz meg a sok nő végett!

Mi lett veled, Casey?

Néhány hónapja játszom a Guitar Hero sorozat jó néhány részét, párhuzamosan. Ez úgy megy, hogy amikor az egyiknél már túlságosan bedurvul a helyzet, akkor előveszem a másikat, és így tovább. Hozzáteszem, hogy PlayStation2-n nyomatom, ez a történet szempontjából igen fontos.

Tegnap kipróbáltam az utolsót a sorozatban, a Guitar Hero Aerosmith-t. Bevallom mindig vonakodtam tőle, mivel nem igazán ismerem a zenekart, így hát biztos voltam benne, hogy sok ismerős dal nem lesz a játékban.

Az első dolog amit észrevettem, hogy a GH3 motorjára épül, gondoltam nem sokat újítottak látvány terén sem. Jó szokásomhoz híven karrier mód, karakternek Casey, nyomás dzsemmelni.

BUMM! Szegény Casey felpuffadt, rezzenéstelen pofával markolássza a gitárt, mint akinek már semmi öröme nincs az életben. Ilyen nincs! Hogy lehet egy meglévő játék motorjára épült kiegészítő gyengébb, mint maga az előd???

Mármint, kérem szépen, tudom Activision bácsi, hogy megkomolyodtál, leszálltál a rozoga PS2-ről, fogtad a bőröndödet, felhajítottad az éppen száguldó PS3-ra és most már vígan utazol az új műszerben, de ha már egyszer nyújtottál egy bizonyos szintű grafikát PS2-n, akkor (szinte) ugyanabból a játékból miért nem hoztad ki ugyanezt?

Most persze sokan jöhetnek azzal a műsorral, hogy a Guitar Hero sorozatban egyáltalán nem a grafika a lényeg. Igazatok van, de ha már valamit bizonyítottan meg lehet csinálni, akkor elvárom!

Itt most végül is felmerül két komoly tényező, mely egy szálba fut össze. Az egyik az, hogy a készítők erősen nextgen-orientáltak újabban, kiadják a játékot PS2-re, mert igény van rá (mivel még mindig a legnépszerűbb konzol), viszont szinte semmit nem dolgoznak rajta. Fogják a jól működő, szép, finom, kívánatos, kellemes nextgen-játékot és megerőszakolják, megszabdalják, megcsonkítják, hogy bírja az a szerencsétlen PS2 vinni, ha már a sok hülye nem képes megvenni a PS3/Xbox360 verzió. Majd ebből tanulnak.
Rengeteg játékkal van így újabban (Iron Man, Alone in the Dark, stb.) Annyira hitvány a PS2 verzió (és jóformán ez nem is lehet másképp, mert nem bírja szegény), hogy az embernek az egésztől elmegy a kedve.
A másik dolog pedig az, hogy valószínűleg az Aerostmith-ben több modellt kellett eltárolni, ugyanazon a lemezen (hiszen ott az egész zenekar a meglévő karakterek mellett), így hát nem fért mind el ugyanolyan poligonsűrűséggel mint régen. Jól lebambították mindet, aztán jó az az olcsó parasztnak, ha nem tetszik neki vegyen PS3-at, és játszon azon vagy legrosszabb esetben panaszkodjon a gyerek a blogján, úgysem olvassa senki.

Valahol igazuk van, haladni kell, de akkor ne villogjanak a ténnyel, hogy ők bizony PS2-re is kiadják, üljenek a seggükön, foglalkozzanak az új harcigépekkel, és hagyják a jó régi mozsárágyút pihenni, mert így csak megbecstelenítik az emlékét!

Nem tudom, hogy például a kozmetikaiparban jelen van-e ez a jelenség, hogy ha kiadnak egy új terméket, akkor a régit direkt egyre pocsékabbá gyártják, hogy az ember jöjjön rá, hogy mennyire is kell neki az új? Azért említettem a kozmetikaipart, mert reklámokból kifinomultan felvilágosulva, itt veszem észre, hogy napról napra újabb termékeket hoz ki ugyanabból a kategóriából, ugyanaz a cég, egyébként távol áll tőlem termékviláguk nagy része, számomra a "metroszexualitás" még mindig az állomásokon és vagonokban megbúvó cukrosbácsikat jelenti.

Na ez a bejegyzés is jó hosszú lett, most az elején még így el-elereszti magát az ember, később majd megunom.

Mindenesetre az egésszel arra akartam kitérni, hogy szegény Casey Lynch (aki nem feszegetném, hogy miért is a kedvenc karakterem a sorozaból) a hülye piaccentrikus barmok miatt úgy néz ki, mint akinek az arcáról lehúzták a bőrt és telefújták polisztirénnel.

Mondjuk Steven Tayler feje is meg van csúszva egy kicsit, de neki legalább a valóságban is úgy néz ki a szája, mint amiben benne lehetne felejteni egy hókotrólapátot...keresztben!