I was made for loving NES, baby!

A napokban a nagy rámszabadult szabadság nyomása alatt keresgéltem valami elfoglaltságot így nekiugrottam a Tomb Raider Legends-nek meg egy rakás dolognak amikről most írni nem fogok, helyette viszont megmutatom nektek, hogy milyen jó kis szerszámot találtam a neten. A neve Magical 8-bit plugin és ez egy VSTi ami a jó öreg Nintendo Entertainment System hangjait adja vissza. Itt megjegyzem, hogy életemben nem láttam még NES-t, nálunk ez az egész hype sárgakazis piaci ázsiai utángyártott hamisított gépek formájában futott, és 95-99 között aki nem birtokolt ilyesmit azt nem is nagyon vették emberszámba. Szóval a megjelenésük után 10-15 évvel mi itt Romániában is élvezhettük a konzolóriás játékait.

Na de nem ez most a lényeg. Mindig is csodáltam, hogy azokból a minimális hangokból hogy tudtak annak idején zenét írni, mai napig felcseng bennem az Alien3 vagy a Ropocop zenéje.

Gondoltam én is kipróbálom, hogy milyen is lehet ezekkel dolgozni, néhány saját dallal való próbálkozás után rájöttem, hogy ide valami ismert kell, hogy érezzem a különbséget. Hát tessék:

Doktor indaháusz

Áhhh! Üvöltök, mert jó, leállamvizsgáztam!!! Mától orvos vagyok, majd embereket fogok gyógyítani, csak legyen munkám, egyelőre csak címem van, még diplomám se, mert csak a jövő év elején kapjuk meg, de most nem érdekel, mert vége, kész, 6 év egyetem elszállt, ittmaradt egy jó adag semmittevés nekem egy kis ideig, meg a tudat, hogy megcsináltam!!!
Igen, megcsináltam!!!
Mostmár sűrűbben fogok jelentkezni, mert ráérek és van hangulatom hozzá. Most megyek eszet bontani, de később egy csomó érdekes dologról fogok majd írni, mint például a kombájn meg a zombimacska:

Megasztárvorz 4

Kissé lemaradva, tegnap csatlakoztam be én is az idei Megasztár negyedik összeszűréséhez, nekem mindig az eleje tetszett a legjobban, ahol bemászik az összes marha a kamera elé és égetik magukat (a napon, és ha lesben áll egy cápa...). Fogtam magam és megnéztem mind a három húzzálhazainnenkretén-fordulót.

"Motorizált rákkendroll"

Az első dolog amin meglepődtem az a zsűri. Eszenyi Enikőt tették be Soma helyett. Meg kell hagyni biztos kevesebbet fogyaszt, de már úgy megszoktuk a nagynénit. És akkor a 4 férfi helyett kapunk most kettőt. Fenyő Miki bácsit, aki nálam nagy tiszteletnek örvend, viszont zsűritagnak aztán semmiképp nem való. Csak néz a bácsi, néz a többiekre, nézi a mikrofonos idiótát és azt sem tudja hol van. Szemétkedőnek meg betették a nemileg kétségbevonható Mester Tomi-t, még tollas fülbije is volt az egyik résznél, egyem a kis lelkét. Valahogy én nem tűröm a csávót, ránézel és egy olyan tipikus ideges beképzeltség sugárzik le róla. Na, de meg kell vallani, hogy hármójuk közül ő érti a legjobban a dolgát.

Másik dolog, a korhatár. Én nem figyeltem, hogy eddig létezett ilyesmi, de most nagyon bereklámozták, hogy többé nincs. 12 évestől bármeddig lehet jönni.

"Bármi, bármi-hi-hi-i közbejöhet!"

Jött is a sok Dallas-on művelődött nénike, sanzonokat meg Mágnesmiskát énekelni, ha jól emlékszem az egyik idős néni tovább is jutott. Na ő aztán tudott, meglepő hangja volt, kíváncsi vagyok, hogy mire viszi ezután.

Na..., na

na...

... Ha láttatok sok kis emó csitrit... csomó kis "egyik szemem sír, másik szemem haj" kislány, akiknek egy része kisfiú, de nem lehet különbséget tenni. Bejutott ezekből vagy 6-7! Kicsit vegyes a véleményem erről. Egyfelől semmi helyük egy ilyen műsorban, semmi értelme összemérni őket a felnőttekkel, akiknek nagy részük (mármint azok közül akik továbbjutnak) már tanult énekelni, és komolyan gondolja ezt az egészet, nem beszélve arról, hogy érti és átérzi a dalok lényegét. Másfelől erre van igény. Igen. Sajnos a könnyűzeneipar kereskedelmileg motivált oldala a tinikre építkezik, mint mindig is tette. A kis 5.-es csajok fogják megvenni a lemezeket, ők fogják a poszterekkel telerakni még a mosdó falát is, ők fognak elmenni a koncertre és ők vesznek Palcsó Tomis hátizsákot. Szerintem ezért is hozták így le a korhatárt, hogy ha már a célközönség a tiniszféra, akkor legyen nekik egy két aktuális bálvány, mint például a kis 13 éves Fügeczki Rolandka, aki csillogó hosszú szőke hajától alig lát és ezért (figyeltem, nem hasból mondom) 3 másodpercenként igazítja a fejét. Aztán bejutott még egy emó gyerek, meg a barátnője is (tök édi), és még számtalan kisgyerek, akik közül szeretném még megemlíteni a 16 éves Nguyen Thang Hien-t, aki legalább érdekes ázsiai kislány, egyedi figura, mondhatni sztáralapanyag, akit szerintem jól fel is fognak használni, nem lepődnék meg, ha ő nyerné meg idén. Ja... amúgy énekelni is mocskosul tud.

"Minden kornak megvan ... áuhh ... a maga szépsége!"

Aztán volt még egy csomó bu-, bocs, meleg jelentkező, köztük egy srác, Mezei József (16 éves) kis farmer-rövidnaciban, zsebében kabalaplüsivel, kis édes rózsaszínű (vagyis pink) övvel, aranyos színes-csillagos felsővel és egy olyan frizurával, mely úgy nézett ki, mint egy tyúk hátulja, melyről épp most mászott le a kakas. Énekelt a lelkem, aztán elzavarták. Volt még egy nagyon látszani akaró, barnagyerek, kis édes vékony hanggal, és sovány ésszel, Horváth Misike, 18 éves, aki szegény sírva fakadt amikor kiküldték :(. Majd besz@rtam a röhögéstől, esküszöm! Mondjuk sokat dobott a hangulatomon, hogy az összes ilyen fickón a szemkontúrceruzás Mester Tomi szórakozott a legjobban.

Ami nagyon feldobott még, egy 30 éves pénzügyi asszisztens hölgy, Cuczor Ágnes, aki seggrészegen állt a mikrofon elé. Próbált énekelni, rájött, hogy "ez szar", elejtette a mikrofont, majdnem leült, aztán próbálta kimagyarázni, de végül szépen Enikőre támaszkodva elhagyta a színpadot, miközben még ordította, hogy "Kicsi gyere velem rózsát szedni...annyira be vagyok b@szva!". Bánhatja mindenki, aki nem látta.

Enikő édes volt, mondta neki, hogy másnap jöjjön vissza józanon, aztán vissza is jött a csaj, persze nem jutott be, de hihetetlen nagy erő kellett szerintem hogy azok után még a kamera elé álljon. Legalább ennyit visszaszerzett a méltóságából.

"Motoros találkozás!"

Volt még egy fickó, aki úgy nézett ki, mint Hurley a Lost-ból. Meg persze még egy csomó idióta, akiket már meg sem tudok említeni.

Viszont akit nagyon sajnálok az Koplányi Attila Gábor (38 éves, aluminium-heggesztő), aki már harmadjára jelentkezett a Megasztárba, és még nem sikerült neki meggyőzni a zsűrit. Egyáltalán nem tud énekelni, de akkora karakter, hogy Magyarországon ilyen nincs több. Van neki valami egyszemélyes zenekara, a Sugera Bugera (még weboldala is van, nem hiszed el). Aki csodálkozott a bejegyzésben szétdobált idézeteken, annak megvallom, tőle szedtem. Karakter a csávó, nézzétek meg a videót:


szólj hozzá: Megasztár casting - a Rocker



Úgy sajnálom, hogy nem jutott tovább, ha már tényleg annyira nem számít a tökéletes énektudás, ha már (ahogy Tomi megvallotta) egyéniségeket keresnek, akkor miért nem fért bele ő is? Én annyira kíváncsi vagyok erre az emberre!!!

(volt a Rendőrakadémia 2.-ben az a csávó, aki állandóan ordítozott, tökre őrá emlékeztet a fickó!)

Na, de elégedjünk meg azzal amink van. Hajrá, Nguyen Thang Hien!

Az első ilyen bejegyzés

Itt most akkor egy kis összegzés következik, ezek történnek velem mostanában, közben pedig aktualizálom a blogban már említett témákat.

Az államvizsgára a tanulás halad, változó irammal, ami alatt sajnos azt kell érteni, hogy fogyik a motiváció, erősödik a stressz viszont az iram lassul, ilyenkor el kell jutni egy olyan pontra, amikor már a bizonyos időpont annyira közel van, hogy a stressz legyőzi a motivációt és felgyorsul az iram a normális fölé, hogy behozza ezt az időszakot ami most van. Ugye értitek, kérem értsétek, nincs erőm elmagyarázni!

A LOST-újranézés az első évad 18. részénél tart, egy csomó mindenre emlékszem, ezért kicsit nehezen ülök le lost-ozni, mikor olyasmit is nézhetek amit még nem láttam félig aludva sem.

Befejeztem a Super Mario Bros. 3-t. Ezt is jóváírhatja Szent Péter a nyilvántartásában.

3 nap alatt befejeztem a The Force Unleashed-et, nem egy hosszú játék, viszont nagyon élvezetes.

A héten el kell intézzek még egy papírt a háziorvostól, beadni valamit valahová és több adminisztrációs műsor nincs is egyelőre kilátásban, ami jó dolog, mivel utálom őket.

Folyamatosan álmos vagyok, de a kedvem attól még egész jó. Például most röhögök, majd szólok, ha eszembe jut, hogy min.

Az OpCsal is aggaszt, sajnos amióta elköltöztünk már nincs annyi látogató, mint régen. Reménykedtem abban, hogy az augusztus hónap miatt, és hogy szeptemberben, mikor megkezdődik a suli újra népesség lesz, de nem nagyon igyekszik a társadalom visszatalálni. Pedig még nyereményjáték is volt, ami elég sok vita tárgya volt viszont...

Eszter a legjobb, ő mindig a régi, rá lehet támaszkodni. Sokat segít, hogy egyszerre vizsgázunk, így van olyan akinek úgy panaszkodhatok, hogy meg is érti. Pótolhatatlan, felbecsülhetetlen értékű társ! Köszönök neki mindent!

Aztán meg mostmár jön az ősz is, rámászik az életünkre az esős korai estéivel, hogy az embernek már későig fent lenni se legyen kedve.

A sofőrsuli egész jól megy. Ma azért majdnem elütöttem a zebrán valakiket, mondjuk nem volt gond, mert nem voltam közel hozzájuk csak annyi, hogy nem engedtem át őket, és meg kellett álljanak. Na... nem láttam őket. Jótanács, soha ne járj esős időben szürke kabátban (mint én, akinek kapásból 2 szürke dzsekije van). Viszont mostmár nincs gond a kanyarokkal, tudok lassítani, és nem dől az autó. Mondjuk ezt én mindig élveztem, de az oktató mondta, hogy nem helyes, mert nem időre megyünk. Kisbarátom, én eddig csak Need for Speed-ben vezettem!

Jó lenne egy jégkása, idén nyáron nem is ettem, hogy kiment a fejemből...

Áh, nem kéne ennyit panaszkodnom, elvégre semmi életveszélyes nem történik körülöttem. Valószínűleg az államvizsga után lemászik a nyűg a nyakamról, és vidám dolgokról fogok csak írni a blogon, mint a rendőrviccek meg a zombimacska:

Az oly sok idő után felszabadított Erő

Nemrég írtam arról, hogy mennyire elhanyagoltak a nextgen játékok PS2 verziói. Egyszerűen már biztos voltam benne, hogy valamire való játék a platformra többé már nem fog megjelenni.

16.-án, jövő kedden fog megjelenni a Star Wars: The Force Unleashed, az összes elképzelhető konzolra (viszont PC-re nem). Ma volt szerencsém kipróbálni a PS2 verziót és az szívem örömünnepben áradozik. Igen, megcsinálták, úgy ahogy kell!

A játékon sehol egy pillanatra sem érződik, hogy egy hamarjában elkapkodott port lenne, nem azt sugallja, hogy bizony ebből még jobb is létezik, vedd csak meg az új generációs verziót, aztán majd meglátod.

A látvány elgondolkodtató. Nagyon részletes, nagyon jó textúrák, nagyon szép modellek, és mindezt egy nagyon alapos fizikai motoron, a környezetben rengeteg cucc széttörhető és dobálható (igen, az Erővel). Megdöbbentő, hogy mit rá nem tudnak erőszakolni a kis PS2-re. És ezen elcsodálkozunk, pedig ez lenne a dolguk. Attól, mert léteznek mostmár a nagyok, még ugyanúgy mindent meg kéne tenni ahhoz hogy a lehető legjobb legyen a PS2 verzió is. Végre valaki ezt meg is teszi.

Még a múlt héten láttam egy fejtegetést, azt hiszem a GameTrailers-en, hogy lesz egy-két exluzív dolog a PS2 verzióban. Az egyikkel (a Jedi templommal) találkoztam is. Azért nagyon jó érzés, hogy a régi motorosokat is megtisztelik néhány aprósággal.

Na és a PS2 verzió igényessége mellett maga a játék is lenyűgöző. Prológus, ahogy Vader megtalálja főszereplőnket gyerekként, aztán a pályák közti részek, ahol a pilótánk (Juno) és Proxy, a droidunk segítségével fénykardot és ruhát válthatunk valamint fejleszthetjük Sith képességeinket.

A főszereplő gyerek nem túl beszédes, viszont pont ez adja meg a személyiségének a hitellességét. Rögtön meg tud ragadni a figura, pedig tipikus antihős (a God of War óta elég nagy divat lett). Mondjuk már a játék elején elindul a sejtelmes utalások fonala, miszerint meg kell változnunk, mert felemészt minket a düh. Nem nagyon spoiler-eznék, de megsúgom, hogy a végén barátunk jó útra tér.

Egyébként a játék történetéből regény is készült Sean Williams által. Nem tudom mennyire jelent irodalmi értéket, de a történet tényleg elég érdekes.

A játékmenet változatos, pörgő, ám kissé lineáris. Viszont rengeteg apróság feldobja, mint például a képességeid fejlesztése, a különféle fénykard-alkatrészek valamint Jedi holokockák összegyűjtése. Ezenkívül, ami nagyon meglepett, és mostanában már nem szokás, a cutscene-ek nem előre renderelt animációkból állnak, hanem a game-engine műveli, így nyugodtan válthatunk ruhát (amiből egyelőre hármat találtam), mert az átvezetőkben is ez lesz rajtunk.

Nem tudom meddig tart nálam most ez a rajongás, de a játékot tervezem befejezni a keddi megjelenés előtt .:) Remélem nem fog a tanulás rovására menni (úh, de felelősségteljesen hangzik ez, már majdnem mintha tényleg aggódnék emiatt). Meglátjuk!

Most így visszatekintve rá, érzem, hogy kicsit szétszórt meg jóformán semmitmondó lett ez az egész bejegyzés, de nem érdekel, megyek vissza, vár a Sötét oldal!

Tétel-áttétel

Mint néhányan már tudjátok, a hónap végén államvizsgázom, 6 év keserves egyetemi év után, remélem végre otthagyhatom a hírhedt nagyváradi állami egyetemet.

Nálunk, az orvosi pálya kezdése úgy néz ki, hogy államvizsga után, jóformán 1 hónapra rá van egy sokkal keményebb megpróbáltatás, a rezidensi vizsga. Ez arról szól, hogy az egész országból összegyűlnek friss diplomások és részt vesznek egy jó nagy versenyvizsgán, aminek a végén helyezés szerint választhatsz a romániai munkahelyekből.

Valamikor az év elején a mi évfolyamunk úgy döntött, hogy beadunk egy kérvényt a vezetőségnek, amiben kérjük őket, hogy az idei államvizsga tételek legyenek azonosak a rezidensi vizsga tételeivel, így mindkét vizsgára ugyanabból készülnénk fel, tiszta sor, ez 50 tételt jelent, nyers oldalakban számolva olyan 900 körül, melyekből egy apró soron belüli információra is rákérdezhetnek a tesztkérdésekkel, tehát a lehető legaprólékosabban be kell rögzíteni a cuccot. Megírtuk a kérvényt, mindannyian aláírtuk, beadtuk, (úgy tudtuk, hogy) el lett fogadva.

Hétfőn, 2 héttel a vizsga előtt, évfolyamfőnökember beszél az aldékánnal vagy ki a halállal, az meg mondja, hogy készülgessünk a 35 tételből. Kérdezi ember, hogy milyen bűn 35 tételből, hát 50 van. Kérdezi aldékán, hogy milyen 50, miről beszél? Mondja csávó, hogy idei rezidensi tételek. Aldékán meghökken, hogy milyen hülyék vagyunk, hát az államvizsga tételek maradtak a régiek, a 35 tétel. Ezek között van 22 ami benne van az idei rezidensi tételek között is (az 50 tételben) és van 13 teljesen új, két héttel a vizsga előtt.

Tegnap felgyűltünk egyetemre megvitatni, hogy mi legyen. Volt aki mindenképpen ragaszkodott az 50 tételhez, mert már háromszor átvette, volt aki azt akarta, hogy legyen 35 tétel, oké, de az ismeretlen tételeket cseréljük ki ismertekre (halott ötlet), és volt aki azt mondta, hogy legyen, jó lesz ez így is, úgyis csak nemrég kezdett hozzá a tanuláshoz, még mindig jobb 35, mint 50 (köztük én is). Nekünk, akik nem készülünk az országban maradni, tehát nem megyünk a rezidensi vizsgára novemberben ugyancsak mindegy. Szóval kezdtem belenyugodni, hogy 35 lesz. Jöttem haza, szedtem elő az új tételeket, szedtem elő tavalyi tesztkérdéseket gyakorolni, fogtam neki.

Ma délután jön a hír, hogy évfolyamfőnökember (azt is úgy megverném egyszer, mint a hályastésztát) elkapta a dékánt, beszélt vele, aztán a dékán mondta, hogy ha már egyszer úgy voltunk megegyezve, akkor maradjanak a rezidensi tételek, az 50, úgyis mindenki már abból készült, ne féljünk, el lesz intézve.

Ne féljünk ... Gyakorlatilag a dékán egyet mond, és a vezetőség összes többi tagja mást. Gyakorlatilag a dékán ígéri, hogy ezekből a tételekből lesznek a kérdések, és a vezetőség többi tagja készíti nekünk elő a kérdéseket. Gyakorlatilag egymásról szinte semmit nem tudnak.

Gyakorlatilag egyénileg most el kell döntsük, hogy ki melyekből szeretne tanulni, mert hivatalosan senki nem jelentette ki, hogy mi lesz végül, és már attól is idegesek, ha keressük őket. Persze, mindenki azt mondaná, hogy bízzunk a dékán szavában, elvégre ő a nagyfőnök, de itt még az is közrejátszik, hogy tavaly is volt szó valami tételek megváltoztatásáról, és mire odaértek vizsgázni a népek, kiderült, hogy nem történt semmi változás.

Körülbelül így működik a nagyváradi állami egyetem majdnem mindegyik szaka, körülbelül így működhet az állam minden hivatalos intézménye.
Ilyenkor azt kívánom, hogy a vezetőséget jellemző fejetlenség bárcsak szó szerinti értelmet kapna!

Végül pedig megmutatom nektek a tananyag jelenlegi halmozódását. Jelzem, hogy még csak kb. 70%-ot nyomtattam ki az egészből (azt hiszem a nyomtatóm már jobban várja az októbert, mint én):

Brutális franciák

Néha elgondolkodom azon, hogy mivel is kezdődhetett ez a "néhány percet elveszünk az életedből...MINDEN NAP!" mozgalom az interneten. Én először a (remélem bemutatásra nem szoruló) Teveclub által lettem behálózva, még valamikor 2000 környékén, aztán majd folyamatosan jöttek-mentek ezek a nevelgetős, néharánézegetős, ismerkedős, gyűjtögetős, szintetlépkedős hóbortok.

Azóta jónéhány ilyenen túl vagyok már, valószínűleg azért, mert kinőttem belőle vagy talán inkább azért, mert az ismerőseim is kinőttek belőle. Az ilyen oldalak, játékok, nagy részének a lényege természetesen még mindig abban áll, hogy minél több idiótát hívjál meg, akiknek téged tekintve semmi hasznuk nincs, de a mindennapi látogatásukkal, és az oldal reklámjainak megtekintésével termelik a nagypénzt az üzemeltető zsebébe, egyem a lelküket.

Persze, a legtöbb ilyen oldalt közösségi oldal formájában adják elő, és a legtöbb ilyen oldal működik is, mert rákattanunk, szórakozgatunk, és azt a napi pár percet úgyis itt töltjük az internet előtt. (Én például sokszor vagyok úgy, hogy néznék valamit gyorsan, valamivel elpepecselnék, és olyankor jól jönnek).

Augusztus 4-en találtam rá a LaBrute-ra. Csak azért emlékszem ennyire pontosan a dátumra, mert épp az Iron Maiden koncertre készültünk Vikivel, ő mutatta nekem meg az oldalt, mikor kínunkban, hogy mikor indulhatunk már a stadion felé, már nem volt mit csináljuk.

Persze, hogy egy kalap szarnak láttam az elején az egészet, még szép, mindig így kezdődik. Ez viszont különösen ellenszenves volt, már csak azért is, mert franciául van (jjjaaajjj de nagyon frannnccciiáául). A francia nyelvet mindig úgy képzeltem el, hogy egy szerencsétlen feldagadt nyelvvel, a mészfalat nyalva próbált valamit elmagyarázni a többieknek, akik egy büdös szót sem értettek és ráfogták, hogy legyen ezentúl ez a francia nyelv.

Szóval, a kis francia oldal, mikor hazaértem Bukarestből, eszembe jutott, persze, hogy megkerestem az előzőleg hirtelen létrehozott karakteremet, és útjának indítottam a harcosok mezején. Mondta Viki (de nem hittem neki), hogy nem kell ide francia nyelvtudás, csak a nyers brutalitásra kell figyelni. Tényleg csak két gomb az egész játék, bejelentkezel, kiválasztasz egy köcsögöt, azt' jól megvered! Idővel különféle fegyvereket és pajzsokat szerzel, spéci harci technikákat tanulsz, vadabbnál vadabb állatok állnak melléd a harcban.

Amint kiválasztottad az ellenfeled elkezdődik a műsor. A kis harcosod és ellenfele véletlenszerű mozdulatokkal támadnak egymásra, sajnos ebbe nem tudsz beleszólni (Még akkor sem amikor az idióta leteszi a baltát, és inkább a kiskéssel ront az ellennek), de pont emiatt igazságos az egész (elvégre, ha az ellenfél gazdája nincs éppen gépnél akkor ne legyen már neked előnyöd, és persze ez fordítva is érvényes). Amit én hiányolok az a konkrét halál és persze a vér. Marják ott egymást késsel-villával, aztán épphogy megszédül a végén a vesztes (a győztesre meg hull a színespapír, ezek vannak). A mellékelt képekből is látszik, hogy játék inkább gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek (itt megjegyzem, hogy a gyerekként gondolkodás az egyetlen helyes útja a nem megkeseredett besavanyodásnak, és az élet teljesfokú élvezetének, az már egyszer biztos) készült. Ha kedvet kaptál a vaduláshoz csatlakozz hozzám itt:

http://deviques.labrute.fr

Orvosi PowerPoint sablonok

Nemrég el kellett készítsem a diplomamunkám bemutatóját, végignéztem a beépített sablonokat, de egyik sem tetszett meg, ígyhát úgy döntöttem, hogy utánnanézek a neten, hátha találok valami témába illőt. Egy DNS-molekulás hátterű cuccot kerestem volna.

Meglepően sok helyen árulnak pénzért sablonokat, de szerintem az a 10-15 dollár amit elkérnek érte nagyon sok. Találtam viszont néhány oldalt ami ingyenesen kínál fel jópár nagyon szépen kidolgozott orvosi témájú sablont.

1. MedicinePPT - Nagyon igényes sablonok. Meglepő, hogy tényleg ingyenesek. Szépen kategóriába vannak sorolva szakterület szerint, szám szerint 126 és biztos vagyok benne, hogy ezek folyamatosan bővülnek.

2. Indezine - Másik nagyon szép gyűjtemény, nem annyira széles, mint az előző, viszont itt a különböző ingyenes sablonok alatt találhatóak "prémium" sablonok is, 20 dollárért (ami piszok drága, de biztos van akinek megéri).

3. Free PPT templates - Nem kimondottan orvosi gyűjtemény, de a rengeteg sablon között elvetve találhatunk egy-két orvosi témájút is. Érdemes megnézni.

És akkor végül jöjjön egy fizetős oldal, amit mindenképpen megemlítenék:

4. PoweredTemplates - Hihetetlenül jó sablonok, rengeteg van belőlük, mindegyik csomag tartalmaz 3 master-t, 3 hátteret és 3 vagy több palettet. És mindezt 12 dollárért (ami, nem győzöm ismételni, sok). Legtöbb sablonhoz van bővített csomagjuk is, ami tartalmaz stílusos diagrammokat, táblázatokat, és rengeteg extrát, ami egységessé teszi a bemutatót. A nagy csomagot 24 dollárért árulják (most mondjam?). Az összes sablon ámulatbaejtően jól meg van csinálva, és itt sem csak orvosi témájú található, van még egy csomó kategória. A többieket nem néztem át, de itt egy vörösvérsejtes mintadarab. Mondd, hogy nem profi!?

Persze az ingyenesek között is bőven találunk nagyon jó sablonokat, csak egy kicsit keresgélni kell. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben nem fáradnak ilyesmivel, pedig egy PowerPoint bemutató sikerességének nagy része a kinézeten múlik, úgyis mindenki csak azt jegyzi meg. :)

A vörös lányok nagymamája felé vezető ösvény

Körülbelül 4-5 éve kezdődött egy olyan időszakom, amikor éltem-haltam a kalandjátékokért. Kezdődött ez az egész a The Dig nevű mesterművel, aztán néhány apróbb játéktól eltekintve a Syberiá-val folytatódott így jutottam el a két Broken Swordon és a Runaway-en keresztül a számomra a kitökéletesedést jelentő The Longest Journey-ig.

Bevallom el szoktam érzékenyülni játékok és filmek végén, most utoljára azt hiszem a Metal Gear Solid 3 vége volt rám nagy hatással, mégis a kalandjátékok valahogy másak. Mivel hosszú ideig játszod őket, és mivel a szereplők minden tárgyról, mozzanatról emberről megmondják a véleményüket valahogy jobban át tudod érezni a személyiségüket, ezáltal jobban bánt ha valami történik velük, és a játék befejezése tovább gondolsz rájuk.

Emlékszem 2,5 éve nagyon vártam, hogy megjelenjen a Dreamfall: The Longest Journey (ez az előbb említett játék folytatása), még úgy is, hogy tudtam, hogy majd új számítógép kell hozzá. Aztán amikor meglett az új gép, természetesen azonnal végigjátszottam. Nem akarok spoiler-ezni, és bármennyire annak tűnik amit most fogok mondani, ez nem spoiler: A főszereplő lány Zoé Castillo meghal a játék végén, és ezt az első perctől tudjuk, mert az egész játék egy visszatekintés. Elmeséli az utolsó két hetét, és a játék végére már el is felejted, hogy mi fog történni. Szóval a történet nem egy váratlan tragédiával, hanem egy jól megalapozott hangulattal fejeződik be, amit mai napig nem tudtam kiheverni, hiszen már-már örökké elveszett barátként hiányzik.

Ezzel a kicsit hosszúra sikerült (és attól félek még le nem zárt) bevezetővel azt akartam elmondani, hogy a kalandjátékok az egy teljesen más műfajt képviselnek. A casual gamer-ek talán nem is tudnak létezéséről, a hardcore gamer-ek viszont fintorogva néznek rá, ugyanis itt nem sok tenni való van, csakis eggyé vele és irányítani a történetét.

Ezek az érzések jutottak eszembe ma délelőtt amikor rátaláltam a Dreamfall-ra a polcomon és kedvet kaptam újra a kalandjátékokhoz. Nagyon régen nem játszottam már ilyesmit, főleg mivel kell hozzá egy alaphangulat, jó nagy adag türelem, és a legfontosabb, hogy az ember teljesen el legyen zárva az internettől, mert ha nem találod éppen, hogy valamelyik tárgyat hol kell használni és most hogy jutsz tovább, akkor hajlamos az ember rögtön belenézni a végigjátszásba így csorbítva a játékélményen. Utoljára azt hiszem az And Then There Will Be None című Agatha Christie regényére alapuló játékot játszottam, melyet az én kis kincsemtől, Esztertől kaptam Karácsonyra!

Úgyhogy ma körülnéztem, hogy mi újság etéren a játékiparban. Rögtön megtetszett egy Secret Files: Tunguska nevű műsor, amihez már valamikor volt szerencsém, de akkor türelem hiányában nem foglalkoztam vele, ám most nemsokára jön a 2. része. Azt hiszem ma előkerítem és nekiesek.

Viszont van itt valami, ami felkeltette a figyelmemet!


A The Path egy nagyon érdekes játéknak ígérkezik, sajnos 2009 tavaszáig várni kell vele.
Képzelj el egy borzasztóan bizarr mesét, amin érződik, hogy gyerekeknek szól, mégis őrületesen furcsa. Habár a mesékkel ez így van, gondoljunk csak bele, már micsoda dolog az, hogy elküldi a kiránynő a vadászát, hogy ölje meg a mostohalányát és ládában hozza vissza a szívét, és szegény kislány el kell meneküljön és az erdőben 7 fogyatékossal kell éljen. Furcsa, ha nem is hinné az ember elsőre, furcsa!

A The Path egy egyszerű, ismerős mesét mesél el. Hat kicsi lány, akiket Vörös lányoknak hívnak, a dolguk, hogy a nagymamához eljussanak, mert beteges szegény. Egyetlen szent szabály: Soha ne lépj le az ösvényről!!!
A játék horror lesz, be kell vallani, ám semmi erőszakot nem láthatunk benne. Egyszerűen a készítők hangulattal akarnak félelmet kelteni bennünk és a trailert valamint néhány screenshot-ot megnézve elég jó "ösvényen" haladnak.

Ami elég furcsa, hogy ha elindulsz az ösvény mentén és jó kislány módjára nem térsz le róla eljutsz a nagymamáig, viszont elveszíted a játékot. Nem szabad! Egy gyereknek nem az a dolga, hogy betartsa a szabályokat, hanem hogy ismerve azt kihágja és saját tapasztalataiból tanuljon.

A játékban tehát az erdő felfedezésén lesz a hangsúly. Le kell térnünk az útról, találkozunk kell a farkassal, aki velünk együtt tapasztalatokat gyűjt, egyre furfangosabb, egyre kifinomultabb. A játék folyamán, mint említettem hat különböző korú kislánnyal találkozhatunk, akik mind másképpen reagálnak majd a helyzetekre.

Grafikailag nem tűnik túl korszerűnek, ami csöppet sem gond, mert nem nagyon akarnék számítógépet cserélni érte. Viszont a hangulata nagyon ott van, és remélem, hogy a játékmenet is fog hozni valami újat, ha már ennyire szépen felépítették a sztorivonalat és a rendszert.

Jó hír számomra még az, hogy egy teljesen független cég készíti. Sokszor az eldugott kis cégek sokkal jobb játékokkal rukkolnak elő. Őket még senki sem ismeri, nekik teljesíteni kell, ők nem csinálhatnak egy unalmas játékot (mint pl. az EASports aki évről évre ugyanazt a FIFA-t adja ki, újracímkézve), mert őket még meg kell szeressük ahhoz, hogy bízzunk bennük. Ígyhát sokkal több munkát és energiát fektetnek az egészbe.

Hát nézek elébe, addigis itt a trailer:


The Path (Gameplay, Demo Alpha Two) from Tale of Tales on Vimeo.

Halálmágnes, avagy harmadjára megbocsájthatatlan

Dél van, ma még nem tanultam semmit, mégis bejegyzést írok, tehát gondolhatjátok, hogy komoly mondanivalóm lehet.
Pont egy hét múlva fog hivatalosan megjelenni az új Metallica album, a Death Magnetic, viszont nekem volt szerencsém már tegnap belekóstolni, ma pedig felmosás közben alaposan meghallgatni.

Valahogy nekem soha nem jött be teljességében a Metallica. A balladáikat szerettem, de a gyorsabb, vadabb dalaikat nem igazán tudtam értelmezni, bár szövegviláguk mindenképpen gazdagabb volt, mint a Iron Maiden daloké, viszont zeneileg nem nyújtottak nekem túlságosan egyedülálló élményt.

Ez az érzés felerősödött amint Jason barátunk kiszállt a bandából, belépett az indián és megjelent a St. Anger. Szemtelenül megszabadultak a srácok az akkordváltásoktól és a "balkéznemmozduljobbkézmegsemáll" gitártémákat részesítették előnyben. James-nek még mindig elképesztően jó hangja van, de érezni lehet rajta, hogy ezekkel a dalokkal nincs mit csináljon, nincs hová szabaduljon a gyér akkordvilág határai miatt.

Reméltem, hogy tanultak a múltkoriból (ugyanis nem voltam egyedül az elégedetlenségemmel) és a DM egy jobb kis összeállítás lesz. Amikor a dallistát megnéztem felcsillant a szemem, hogy lesz Unforgiven III. Az első kettő mindigis a kedvenc dalaim között szerepelt, úgyhogy reméltem, hogy egyhamar összebarátkozunk a harmadikkal. Természetesen az volt az első dal amit meghallgattam.

Hát...

Nagy csalódás...

A dal egy zongoratémával kezdődik, mely szívmelengetően visszahozza az első és második dal gerincét alkotó dallamkíséretét, érződik benne, hogy igen, ez most újra Unforgiven, ez most jó lesz. Aztán bejön a gitártéma és marad, és marad és kicsit vált, de aztán megint marad! És akkor én már téptem a hajam! Bejön James, a hangja lenyűgöző, a szöveg illik a másik kettőhöz, mégis új, szép, van mondanivalója, de az énektéma olyan, hogy egyszerűbb mobiltelefonok alapcsengőhangjai közt is keresve találsz csak párját. Egyszerűen lapos, unalmas, monoton, idegesítően semmilyen. Várná az ember, hogy bejöjjön egy grandiózus refrén, mint amilyen az első kettőben volt, hogy a szíved kifordult a helyéről, annyira meghatott, de ez csak megemeli a dallamot és visszaereszti, aztán újból. Esküszöm, Bartók juhászai jobb Unforgiven-t írtak volna, a franc egye meg az egészet már!

Meghallgattam a többi dalt is, piszok nehéz megkülönböztetni őket egymástól, egyszerűen nem tudod hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik, mivel mindegyik ugyanolyan (bár erre rátesz még egy lapáttal az is, hogy iPod Shuffle-ön hallgatom, ami nem írja ki a dalok címeit). Hangulatos dalok, ha épp csinálsz valamit jól elszórakoztat, viszont ha megpróbálsz ráfigyelni akkor elalszol. Kicsit olyan törzsi, ritmusos, hipnózis-előidéző hatásuk van, amit nem a zenéért, hanem az statikus ritmikusság kábulatbaejtő hatásáért hallgat az ember. Olyan, mint valami metál-D'n'B.

Nagy esély van rá, hogy csak az amerikai igényekhez próbálnak a srácok igazodni, egyszerűen a farmer-rokkereknek ilyen kell, egész nap a mezőn, süt a nap, terem a "corn", este jó egy kicsit bekábulni, olcsó viszki meg hazai metál mellett. Elmennek a koncertekre új emberek is, mert ez már majdnem diszkó, haver, olyan, mint a Justin Timberwunder, csak metál, tudod, menő, nem kell odafigyelni, csak nyomod a fejed előre, úgysem maradsz le semmiről, mert a srácok ráteszik egy akkordra a kezüket a koncert elején, aztán csak éppen annyit engedik el, hogy ne csökkenjen az ujbegyeikben a vérkeringés. Ez kell nekünk, mit nekünk dallam, meg Unforgiven I-II, olyat csak a buzi franciák hallgatnak, mi amcsik vagyunk, mi nem érünk rá ilyesmire, meghallgatjuk gyorsan a vadszámot, aztán megyünk is Irakba! A Metallica legalább tudja, hogy mi kell a népnek!

Csak azt nem értem, hogy a Metallica miért gondolja azt, hogy ha nem kurvul el, akkor nem lesz ki hallgassa őket?

"17 embert fog megölni 90 perc alatt"

Ma elég kimerítő napom volt, ami mostanában nem ritka, a 23.-i államvizsgáig nem is lesz ez másképp, mégis úgy gondoltam, hogy összeszedem magam és írok egy bejegyzést a friss kis blogomba, hátha még le is csillapodom kicsit tőle.

Körülbelül 1-1,5 éve találtam rá a "Temetőkapuk" című horrorfilmre. Gondoltam megnézem, a horror nem áll messze tőlem, sőt voltam olyan elővigyázatlan, hogy öcsémet is belerángattam, elalvás előtti könnyed szórakozást remélve.

Aki nem látta a filmet az a bevezetőmből ítélve most valami brutálisan kemény, gatyateletöltő mészárfilmre gondolhat, én is így reméltem, amikor leültem megnézni.

Én marha...

A mellékelt poszter esetleg árulkodhat a film kulturális értékéről. Én akkor nem láttam a plakátot viszont a film első pár perce már megadta nekem a viszonyítási pontot, körülbelül érezni lehetett, hogy mekkora szarba is tenyereltem.

Először is, a film tipikus horrorként kezdődik, megy a kamera jó alacsonyan, be a temetőbe, nyílik a kapu magától, beszarás, és tiszta füst minden, mint egy Roxette koncerten, ám az első dolog ami feltűnik, hogy nappal van!!! Az egésznek olyan hatása volt, mint egy 3. osztályosoknak megszervezett Halloween-party, ahol sötétedés előtt leáll a műsor, és a sok tökfej meg csontváz mehet haza pihenni, meg megírni másnapra a házit (legalábbis nálunk annak idején minden buli szigorúan hétköznap volt megtartva, másnaposságról szó sem eshetett).

A történet elején valami állatmentő banda betör egy laboratóriumba és elvisz egy nagy ládában tartott állatot, dicső megmentés céljából. Mi nézők már láthatjuk is, ahogy kukucskál kifelé a szörnyeteg a láda lyukán, vérbenforgó szemekkel. Azután megismerhetünk egy tudós csoportot, pontosabban egy öreg, fehérköpenyes fickót, aki erősen kisüstipálnika-előfizetőnek tűnt, és egy fiatalabb nőt, akinek olyan mogorva képe volt alapból, mint aki állandóan vizeletmintákat elemez. Ezek ketten megérkeznek a laborba (ami úgy néz ki, mintha két gipszkartont felállítottak volna egymással merőlegesen, jó lesz az falnak, úgysem veszi észre a hülye néző) és döbbenten veszik észre, hogy eltűnt a kísérleti alanyuk, egy

MUTÁNS TAZMÁN ÖRDÖG!!!

Érted? Egy Mutáns Tazmán Ördög!!! Nesze neked Godzilla, majd mi csinálunk olyan szörnyet, hogy összeroskad a tudatod már attól, hogy megpróbálod elképzelni.

Időközben a nagy állafelszabadító csoport furgonjának hátuljában kinyílik a láda, mely egy iciri-piciri ékkel volt bezárva (komolyság) és kiszabadul a bestia, aki első dolgaként összepocsékolja őket!

Aztán bevezetnek minket a másik szálba, ahol egy főiskolás srác 5 haverjával elindul amatőr horrort forgatni egy közeli temetőbe. A főszereplő csávó elég felelősségteljesnek tűnik, a három haverjáról lerí, hogy hang alapján felismerik a vadkendert. Aztán van egy vinnyogó csaj, akinek semmi nem tetszik, mert hogy milyen gyerekesek a többiek és, hogy legyenek már kicsit komolyak (valószínűleg minden társaságban van egy ilyen karakter) valamint a másik csaj, akiről végig azt hittem, hogy a kaja és a pia mellé viszik, hogy minden szükségletük le legyen fedve, ugyanis eleve "akárkinek felkínálkozó" hozzáállással rendelkezett a hölgy. Na akkor ezek hatan elindulnak a nagy forgatásra.

Aztán később a két "tudós" is elindul megkeresni a dögöt, merthogy mi még nem is tudjuk, hogy nagyon nagyon közel járnak az AIDS és a rák gyógymódjának felfedezéséhez.

WOOO, Álljunk már meg!!!

AIDS meg rák, egyszerre, egy mutáns tazmán ördögből. Tökéletes! Ez olyan, mintha létezne egy tabletta ami egyszerre gyógyítja a vakságot és a törött lábszárcsontot! Na de ezek megtalálták a világ két vezető orvosi problémájának a megoldását, egyszerre! Belegondolni sem merek, hogy mennyi pénz is lehet az a dupla-Nobel-díj!

Térjünk vissza akkor a történethez. Megpróbálom kicsit rövidebbre fogni, mert kezdek aggódni, hogy senki nem olvassa majd végig. Szóval a kölykök megérkeznek a temetőhöz, amit egy öreg paraszt, meg a két síkhülye fia véd. Az öreg megmutatja a gyerekeknek, hogy hol a legjobb filmezni, a lelkükre köti, hogy vigyázzanak a sírkövekre, aztán miután elmentek a két marha fiát rájukküldi, hogy hozzanak amit csak tudnak, megtetszett neki a művészúr kamerája.

Közben a szörny (jaj, nem is tudom, hogy azok után, hogy hány ember gyógyulásának a kulcsa, szabad-e szörnynek neveznem) úton útfélen fogdossa össze az embereket, dobálja ki a barlangból a lerágott kézfejeket, éli a nagy életet!

A tudóscsoport megérkezik, ha jól emlékszem megtalálják a nyomát, aztán keresik. Na de ekkor már mind itt vannak a temető közelében.

A nagy forgatás elkezdődik, a két srác zombinak öltözve támadja meg a forgatókönyv szerint a TEMETŐBEN NAPOZÓ lányokat! (ennél a résznél éreztem először, hogy csöpög ki az orromon az agyam). Közben majd szétmásznak, már nem tudom miért, ja, azt hiszem az egyik elmegy pisilni. Aztán a csajok is szétmásznak, majd az egyik srác az "odaadólánnyal" forgatnának egy teljesen más témájú filmet, egy szál hálózsákban (a temetőben, nappal), de már szedi is őket széjjel a vadállat, mint villanyvasútat a kíváncsigyerek.

Aztán majd megérkeznek a tudósok, keresgélik azok is a temetőben, ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy a tudóscsaj lila kosztümben és tűsarkú cipőben szaladgál egy pisztollyal az erdőben meg a temető közepén. Mesteri képalkotás!

Jönnek a parasztcsávók is, azokat is megnyomorítja a fenevad, minden nagy káosz. Mindenki rohan, keresik, de közben futnak is előle, ilyen dolgok!

Aztán el nem tudjátok képzelni hogy hol bujkál a kis szende? Hát, kérem szépen, a temető egy bányára épült, a sírok alatt ott vannak a járatok! Könyörgöm, melyik marha létesít egy temetőt egy földalatti járatokkal teli területre???

Közben meg kiderül, hogy a tudósember a főszereplő filmescsávó apja, és a tazmán ördög az valamikor az ő háziállata volt, és hogy mennyire hiányzik neki, mert egy napon csak eltűnt, mint a perselypénz!

Aztán ezek is lekerülnek mind (mármint aki még megmaradt) a járatokba. Hát persze, hogy tele van csontvázakkal, még szép hogy! Beleteszik a sírba aztán lent meg kiesik, marhák!!!

Kóvályognak ott lelketlenül, majd a srác szembetalálja magát Drágasággal(azt hiszem így hívta kiskorában, de lehet már nem emlékszem jól, mindenesetre hasonló hangulatú neve volt az állatnak) és mivel jóbarátok voltak rá tudja beszélni, hogy ne marcangolja szét, mint káposztát a veszettnyúl.

Jön a heppiend, megtalálták az dögöt, elzárták, srác megtalálja az apját, femilirijúnijön.

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy az egész (horror)film folyamán az utolsó 5 percben sötétedik be, végig nappal megy az egész...és most itt sokat gondolkodtam, hogy valami feltevéses magyarázatot adjak erre vagy legalább valami elképzelést tudjak felvetni, de nem, elég erről a filmről mostmár elég.

Mindezekután én az alkotást mindenkinek ajánlom aki nem tudja eldönteni, hogy mi élete legrosszabb filmje, én kétszer néztem már meg, igaz 1 éves szünettel, meg akartam mutatni Viktor barátomnak, hogy milyen is az ilyen. Amúgy ha többen nézitek akkor még szórakoztató is viszont nem vállalom a felelősséget azokért, akik józan ésszel próbálják felfogni a műsort!

Végül pedig jöjjön a film bemutatója, ami magáért beszél:

Megjegyzés: A bemutató elején írja, hogy "From the Producer of 'Dog Soldiers'". Nem halhatok meg, míg nem látom azt a filmet!

Láncfűrészes ízléskorrekció

Már meg nem mondom, hogy melyik ismerősöm yahoo-status üzenetében kaptam a linket, miszerint egy Iasi megyében élő édesapa láncfűrésszel rontott neki a "manele"-t hallgató fiára, és levágta a kezét.

Aki nem Romániában él nagy esélye van rá, hogy fogalma se legyen, hogy mi ez a manele. Nos, leginkább úgy tudnám elmagyarázni ezt, hogy "aktuális román köznépzene", mármint "lakodalmas" muzsika, tipikusan azoknak az embereknek akik kulturális, értelmiségi és szociális szempontból visszamaradottak. Úgy hiszem minden népnek megvan a maga "manelé"-je, Magyarországon ha jól tudom ezt a műfajt Bunyós Pityu meg Postás Feri (vagy Dani vagy Géza, őszintén, már nem emlékszem) képviseli, és gondolom ott is megvan a saját közönsége. A romániai változatnak főbb témái a nők (lehetőleg minél több, minél kevesebb férfira számolva) a pénz (lehetőleg minél több, minél kevesebb munkával elérve) és az ellenségek (lehetőleg minél több, minél kevesebb hatalommal, ráadásul minél irígyebbek a sok nőre meg a sok pénzre amink van).

Nos, nálunk ezt a manele-t egész sokan hallgatják (amiből következtetni lehet, hogy egész sok fentebb leírt kategóriákba sorolt ember él), értelmesebb, műveltebb, és magára valamit adó román ember is nehezen tűri, magától értetődik, hogy mi magyarok meg aztán úgy utáljuk, mint a szart!

Ennyit a manelé-ről és a hozzá fűződő gyengéd érzelmeimről, jöjjön a műsor.

Szóval, azt írja itt a hír, hogy komoly házibuli volt, a hülyegyerek összehívta a madarattolláról-barátait, nyomatták a Nikoláje Gucát (jeles képviselője szóbanforgó zenei irányzatnak) hétszázával, úgy írja a cikk, hogy tökig tolt hangerővel.

Édesapa nem tűrte (nem lehet egy rossz ember), szólt a zsibbadt gyereknek, hogy vegye lejjebb, mert különben ő veszi lejjebb a HP-ját. A gyerek meg bezárta az ajtót, és tovább őrjöngtek!
Fatercsávó felhúzta magát, meg a lácfűrészét és behajtott vele a házba. Fogta aztán átvágta az ajtót. Nem is lenne ezzel semmi gond, de a gyerek meg tartotta a másik oldalról az ajtót, hogy a papa be nem nyomja!

Fater jött, vágott keresztül a fia kezén! Itt is azért érződik a történet kereksége, mert ha a kis huligán lejjebb vette volna a hangerőt, biztos hallotta volna, hogy ott bőgeti a fűrészmotort az édsapja az ajtó mögött.

Azért már a házibulik sem olyanok, mint mikor én voltam kicsi. Emlékszem mikor még Jenki-nél összeültünk egy kis kellemes teadélutánra (kellemes = rockmetálzúzás, tea = sörvodkamegvalami, délután = egész éjjel meg másnap délelőtt), a nagyapja feljött a pincéből (a csávó ott lakott, komolyan beszélek, a pincében lakott a műhelyében a szerszámokkal) és ránkszólt, hogy ne kaparjuk a falat, mert ezt a házat ő építette a két kezével. Peti barátom nyomott a kezébe egy cigarettát, másikba egy párásüvegű jéghideg sört, bácsi elmosolyodott aztán mondta, hogy vigyázzunk mindenre, és visszament (a pincébe, komolyan mondom).

Ezzel el is volt rendezve, nem került elő a jégcsákány meg a láncfűrész! Az is igaz, hogy az ellenségeim sem irigyeltek a sok pénz meg a sok nő végett!

Mi lett veled, Casey?

Néhány hónapja játszom a Guitar Hero sorozat jó néhány részét, párhuzamosan. Ez úgy megy, hogy amikor az egyiknél már túlságosan bedurvul a helyzet, akkor előveszem a másikat, és így tovább. Hozzáteszem, hogy PlayStation2-n nyomatom, ez a történet szempontjából igen fontos.

Tegnap kipróbáltam az utolsót a sorozatban, a Guitar Hero Aerosmith-t. Bevallom mindig vonakodtam tőle, mivel nem igazán ismerem a zenekart, így hát biztos voltam benne, hogy sok ismerős dal nem lesz a játékban.

Az első dolog amit észrevettem, hogy a GH3 motorjára épül, gondoltam nem sokat újítottak látvány terén sem. Jó szokásomhoz híven karrier mód, karakternek Casey, nyomás dzsemmelni.

BUMM! Szegény Casey felpuffadt, rezzenéstelen pofával markolássza a gitárt, mint akinek már semmi öröme nincs az életben. Ilyen nincs! Hogy lehet egy meglévő játék motorjára épült kiegészítő gyengébb, mint maga az előd???

Mármint, kérem szépen, tudom Activision bácsi, hogy megkomolyodtál, leszálltál a rozoga PS2-ről, fogtad a bőröndödet, felhajítottad az éppen száguldó PS3-ra és most már vígan utazol az új műszerben, de ha már egyszer nyújtottál egy bizonyos szintű grafikát PS2-n, akkor (szinte) ugyanabból a játékból miért nem hoztad ki ugyanezt?

Most persze sokan jöhetnek azzal a műsorral, hogy a Guitar Hero sorozatban egyáltalán nem a grafika a lényeg. Igazatok van, de ha már valamit bizonyítottan meg lehet csinálni, akkor elvárom!

Itt most végül is felmerül két komoly tényező, mely egy szálba fut össze. Az egyik az, hogy a készítők erősen nextgen-orientáltak újabban, kiadják a játékot PS2-re, mert igény van rá (mivel még mindig a legnépszerűbb konzol), viszont szinte semmit nem dolgoznak rajta. Fogják a jól működő, szép, finom, kívánatos, kellemes nextgen-játékot és megerőszakolják, megszabdalják, megcsonkítják, hogy bírja az a szerencsétlen PS2 vinni, ha már a sok hülye nem képes megvenni a PS3/Xbox360 verzió. Majd ebből tanulnak.
Rengeteg játékkal van így újabban (Iron Man, Alone in the Dark, stb.) Annyira hitvány a PS2 verzió (és jóformán ez nem is lehet másképp, mert nem bírja szegény), hogy az embernek az egésztől elmegy a kedve.
A másik dolog pedig az, hogy valószínűleg az Aerostmith-ben több modellt kellett eltárolni, ugyanazon a lemezen (hiszen ott az egész zenekar a meglévő karakterek mellett), így hát nem fért mind el ugyanolyan poligonsűrűséggel mint régen. Jól lebambították mindet, aztán jó az az olcsó parasztnak, ha nem tetszik neki vegyen PS3-at, és játszon azon vagy legrosszabb esetben panaszkodjon a gyerek a blogján, úgysem olvassa senki.

Valahol igazuk van, haladni kell, de akkor ne villogjanak a ténnyel, hogy ők bizony PS2-re is kiadják, üljenek a seggükön, foglalkozzanak az új harcigépekkel, és hagyják a jó régi mozsárágyút pihenni, mert így csak megbecstelenítik az emlékét!

Nem tudom, hogy például a kozmetikaiparban jelen van-e ez a jelenség, hogy ha kiadnak egy új terméket, akkor a régit direkt egyre pocsékabbá gyártják, hogy az ember jöjjön rá, hogy mennyire is kell neki az új? Azért említettem a kozmetikaipart, mert reklámokból kifinomultan felvilágosulva, itt veszem észre, hogy napról napra újabb termékeket hoz ki ugyanabból a kategóriából, ugyanaz a cég, egyébként távol áll tőlem termékviláguk nagy része, számomra a "metroszexualitás" még mindig az állomásokon és vagonokban megbúvó cukrosbácsikat jelenti.

Na ez a bejegyzés is jó hosszú lett, most az elején még így el-elereszti magát az ember, később majd megunom.

Mindenesetre az egésszel arra akartam kitérni, hogy szegény Casey Lynch (aki nem feszegetném, hogy miért is a kedvenc karakterem a sorozaból) a hülye piaccentrikus barmok miatt úgy néz ki, mint akinek az arcáról lehúzták a bőrt és telefújták polisztirénnel.

Mondjuk Steven Tayler feje is meg van csúszva egy kicsit, de neki legalább a valóságban is úgy néz ki a szája, mint amiben benne lehetne felejteni egy hókotrólapátot...keresztben!