12 év múlva

Már egy jó hete nyomatom a StarCraft II Wings of Liberty-t, mintahogy nyomatja most az egész világ. Egyszerűen mindenki erről ír, minden gameroldalon ezzel foglalkoznak a legtöbbet, egyik helyen azt olvastam hivatalos tesztben, hogy nyilvánvaló, hogy ez most a világ legjobb játéka.

14 éves voltam, amikor először StarCraftoztam, emlékszem leöltem a Dragoon-okkal a saját Zealotjaimat, mert azt sem tudtam, hogy mit kell csinálni. Aztán majd lett saját számítógépem, és szinte folyamatosan fenn volt a SC, minden hónapban legalább egy-két meccset lenyomtam. Egyszerűen együtt éltem a játékkal. 2007 óta várom, hogy megjelenjen a második rész, most itt van.

Nos tudom, hogy szinte az összes blogger a világon leírta már a gondolatait a játékkal kapcsolatban, és hogy egyre érdektelenebbek az erről szóló bejegyzések, de mindenképpen le szeretném írni pár szóban a véleményemet a StarCraft II Wings of Liberty-ről:


Kurva kibaszott jó!!!

Gamepad Z és RZ tengely felcserélése

Előfordulhat, hogy nem sokan ütköztetek még bele ebbe a problémába, hiszen elég vékony az a PC-gamer réteg, akik gamepad-del nyomatják a misét.

Nem tudom mi ez az új irányvonal, de észrevettem, hogy a mostani konzol-átiratoknál már nem olyan könnyű kalibrálni a játékvezérlőt, mint régen. A gombokat engedi változtatni, de valahogy az analog joystick-ek beállítását magától értetődőnek veszi és nem enged rajta változtani. Én ezt az X-Blades nevű drágaságnál vettem észre, de fórumozgattam kicsit és újabban sokan panaszkodnak a GTA IV-re is.

Szimptómák: Némely gamepad-nél fel van cserélve a Z valamint az RZ tengely, gyengébbek kedvéért, a jobb analog joystick két tengelye. Tehát ha felfele néznénk jobbra húz a kamera, ha pedig balra húzod akkor lefelé visz.

Némi keresgélés után megtaláltam a probléma gyökerét és gyógymódját.

Kezelés: (Ne felejtsük el, hogy Windows XP-ről beszélek, Vista-t életemben kétszer láttam belülről, elég is volt, viszont biztos vagyok benne, hogy ott is hasonlóképpen meg lehet oldani a dolgot.)

Először is érdemes megnézni, hogy a számítógép milyen néven ismeri fel a gamepad-det.
Start menü - Control Panel - Printers and Other Hardware - Game Controllers
A Installed game controllers listában (ha nem felejtetted el USB-be dugni) megjelenik a gamepad-ed neve. Nekem az Apollo Multimedia Gamepad-emet Dual Vibration Gamepad néven azonosítja. Gondolom ez egy közös név a nem annyira ismert márkákra.

Start menü - Run-ba beírod a 'regedit'-et.
Na most sokan úgy írják, hogy a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőben a Search paranccsal érdemes megkeresni a nevet amivel a gamepad-edet illeti a gép, de én így nem találtam meg.
Az biztos, hogy itt kell legyen:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Contro l\MediaProperties\PrivateProperties\Joystick\OEM\VID_0F30&PID_$$$$ ahol a $$$$ bármilyen szám lehet, nállam éppenséggel a 0001.
Én is úgy találtam meg, hogy az összes VID_0F30&PID mappát átnéztem, hogy melyiknél írja jobb oldalt az OEMName paraméternél (a legalsó) a gamepad-em nevét (jelen esetben a Dual Vibration Gamepad-et).
Miután megvan, megnyitod a mappát és kell találj egy Axes nevű almappát, melyben négy darab almappa lessz, 0, 1, 2 és 5 néven.
A probléma a 2-es és az 5-ös mappákban van.
(Általában) a 2-es jellemzi a Z tengelyt, az (Default) paraméternél azt írja, hogy Z axis.
Az Attributes paraméternél a helyes beállítás 01 81 00 00 01 00 35 00. Az én esetemben a 35-ös helyett 32 volt. Jobb klikk - Edit, és átírod a 32-t 35-re.


Vigyázz, kicsit fifikás a szerkesztés, valahogy másképp veszi a szóközöket, mint notepad-ben. Ügyelj arra, hogy semmi mást ne módosíts.
Amiután ez megvan csináld meg ugyanezt az 5-ös mappában, mely az Rz axis-t jellemzi, ahol a 35-t kell átírni 32-re.
Kész!

Ha nem sikerül elsőre próbáld meg úgy, hogy kihúzod a gamepad-et USB-ből miközben szerkeszted.
Olvastam, hogy volt olyan eset, hogy az embernél egyáltalán nem volt a VID...istennyila... mappa alatt Axes almappa. Ilyenkor hozz létre egyet, hozz létre benne egy '2'-es almappát, azon belül egy '(Default)' paramétert melynek az értéke 'Z axis' és egy 'Attributes' paramétert, melynek értéke a fenti számsor. És persze ugyeneztd 5-ös mappával, 'Rz axis'-szal és a másik számsorral.

Remélem valakinek hasznára voltam ezzel.

Becoming "that guy"!

Igen, régen nem írtam már ide (sem), egész kusza az élet errefelé, többek közt blogolni sincs időm/kedvem. Na most viszont írok, figyelj oda…

Hétfőn nagy erőkkel megjelent a Guitar Hero World Tour, a sorozat 4. (jobbanmondva 6.) része. Ezelőtt már 4 nappal keringett a neten a civic féle rilísz. A srác nagyon készséges volt, minden (számára) létező PS2-hekkelési módszerre odaírta, hogy működik-e vele a cuccos vagy nem. Természetesen azokról a modchip-ekről nem tett említést, amiket szerény kis hazámban használnak, nem túl szerény orosz standardokra épülve (melynek lényege, hogy lopják az amerikai modchipek firmware-jeit és építenek neki új chip-et, mesés). igen, Modbo-ékról beszélek.

Így hát szegény ember kezdheti a dupla rétegű dévédékre-írás meglehetősen veszélyes (és hihetetlenül költséges) procedúráját. Megírja a szegény ember az elsőt, nem olvassa be a szegény ember PlayStation-je, megírja a szegény ember rettegve a másodikat másik módszerrel, nem olvassa azt sem, összekaparja a szegény ember a kis pénzét, áldoz még egy gazdag embereknek való lemezre, megírja harmadik módszerrel, azt sem olvassa be. Ekkor a szegény ember szidja már azt is aki kitalálta az optikai meghajtót és végül feladja.

Egészen addig amíg rátalál a szegény ember egy nagyon okos ember által elkészített RIPKIT-re. Na ez már valami. De most komolyan. Nem elég, hogy valaki annyira parázs a témában, hogy tudja, hogy egy PS2 lemezen melyik fájl micsoda, nem elég, hogy tudja, hogy mit lehet eltávolítani, nem elég, hogy meg tudja csinálni, de még ír egy külön programot, ami a szegény embereknek is megcsinálja mindenféle beavatkozás nélkül!!!

Hárdkór™!!!

Megcsinálja tegnap a szegény ember, nagy reményekkel kiírja mezítlábas, szegény embereknek való DVD-re, beteszi a szegény PS2-be és működik. Nézzük, mit is rippentettek ki a játékból?

Először is a sok sok színpad helyett csak 3 maradt, a többi helye ki lett töltve ezekkel. Persze, a színpad nem egy lényeges elem egy ilyen játékban, viszont sok helyen elég bénán néz ki, hogy (mivel az eredeti valószínűleg magasabb volt) a zenész bácsik 2 méterrel a színpad fölött állnak. Ki lehet bírni.

Hálistennek benne maradt az annyira annyira, de annyira áhított karakter-készítő. Így megcsinálhatta a szegény ember magának az autentikus szegény rokkert.

Aztán az van még, hogy az audió minősége le lett nyomva, ami tényleg nem vevődne túlságosan észre, ha a hangerejét feljebb tolták volna. Így (a bitráta csökkenése miatt) halkabb a cucc, mint az eredeti volt, ezért szegény ember csavargathatja a hangerőgombot le-fel, mert vagy nem hallja a dalt, vagy üvölt utána a közönség, hogy majd leesik a fenyveserdőskép a falról.

Mindent egybevetve a játék nagyszerű, szegény ember meglehetősen rá van állva. Jóval könnyebb, mint a Guitar Hero III volt, gondolom a készítők rájöttek, hogy nincs az átlagembernek olyan reflexe, mint egy amfetaminos légynek.

Most szegény ember gyakorol nagy erőkkel, mert szegény ember barátja (ki a blogom rendszeres olvasóinak felét teszi ki) decemberben hazatér újra a szegény hazájába, és addigra szegény ember kell legyen „az a srác”, aki ezt már nagyon tudja.

Egyébként, a kis pöcök a gitár sárga gombján, mely arra szolgál, hogy tapintásra észre lehessen venni, hogy az bizony a sárga „fret”, feltörte a szegény ember középső ujját, ezzel szerintem egész szépen sugalltam, hogy milyen szintű célratörés folyik szegény emberben.

És végül megjegyezném, hogy ez a szegény ember, akiről beszélek, NEM én vagyok. Nekem van EREDETI PlayStation2 játékom … … … mhhh … … … egy.

Milyen Csilla?

Igértem, hogy mostanában többet fogok írni, így államvizsga után, de a nagy semmittevésben szinte semmi nem történt velem, mondjuk lecsúsztam egy munkáról, de erről nem szivesen írok, mert mélyen érint az ügy. Viszont a mai napról mindenképpen írnék pár jó sort.

Először is elnézést kérek azoktól az olvasóktól, akik a "Celeb vagyok, de hódítani akarok" (vagy mi a rák) műsorról vártak egy jól kiveséző leírást, engedjétek meg nekem, hogy azon kevés blogok egyikét mondhassam magaménak, amely semmilyen értelemben nem foglalkozik ezzel a rakás szarral.

Na az a nagy helyzet, hogy 2 napja segítgetek nagybátyámnak, ő a Coca-Cola egyik képviselő-üzletkötő-mindenes-nagyember-beszállító ember meg ilyesmi, aztán jön most nekik valami felülvizsgálati megbízással felajzott ellenőr és megnézi, hogy minden rendben van-e az üzletekkel ahová ő beszállít, ígyhát rendbe kell tenni az összes kóláshűtőt meg polcokat, meg mindent. El sem tudjátok képzelni, hogy mekkora aberrált tervrajzokat nyomtatnak ezek arra, hogy melyik termék hol is kell elhelyezkedjen a különböző standardú hűtőkben. Na ezt csinálgatjuk most pár napja és pár napig még. Az övé Nagyszalonta és a környező falvak. Ma egész nap szinte rendeléseket vettünk fel meg pénzt hajtottunk be, tök állat. Van ilyen túlszervezett PDA cucc, amin 3G-WiFI-Bluetooth-Infra-USB-miniUSB meg mindenféle kapcsolódási lehetőség van, egyetlen hátránya az, hogy Windows Mobile fut rajta, így az egész cucc annyit ér, mintha a rendelést egy buszjegyre írnád, amit aztán belejtesz a wc-be, rávégzed a dolgod és még le is húzod.

Na nem ez a lényeg. Lehúzunk ma Nagyszalontától délkeletre, több apró falu van ott, megyünk megyei úton 130-cal, nagybátyám még a "Különösen veszélyes kanyar" táblákat is anyázza, nemhogy azokat a szerencsétleneket akik szembe mernek jönni, amikor ő éppen előzni akarna. Megérkezünk Árpádra, ez egy kis apró, régi magyar falu, régi kis házakkal. Beérünk a központba, megállunk a művelődési centrum előtt, bemegyünk az említett kocsmába.

Az egész helyiség körülbelül 60 négyzetméteres, hihetetlenül tágas, ahogy belépsz látsz 3-4 asztalt, valami őrületesen ősi székekkel, szemben veled a pult. Odakolbászolunk nagybátyámmal, kédezi, hogy rendelés lesz-e? Odanéz a pultoscsávó, NA BAZIBEZMEG! Olyan hihetetlenül látványosan surmó embert én még életemben nem láttam, az már biztos. A csávó olyan 30 körül lehetett, rövíd, katonás frizura, apró, icike-picike szembogarak, amikkel úgy néz az emberre, hogy lerí róla, hogy fogalma sincs, hogy hogy kell viszonyulni bármilyen szituációhoz, egyszerűen rettegett a tekintete, mint aki azonnal belehal ha felelősséget kell vállaljon. A felső fogsora meg olyan volt, hogy egyetlen darab nem volt amelyik jól állt volna, de még csak a mellette lévőhöz viszonyítva sem. Egyszerűen mindegyik fog más szögben állt ki az ínyből, elképzelhetetlen, látni kell!

Mondja a gyerek, hogy nincs rendelés, kérdezi nagybátyám, hogy akkor legalább fizet-e valamit a multkoriért. A csávó ránéz, nagy zavartan bevallja, hogy azt sem nagyon fog. Aztán nyúl a mobilért, ami ott feküdt a pulton. Felveszi és beszélget.

Közben észreveszem, hogy mögötte a polcok akkorák, hogy 3-4 láda sört simán fel lehetne pakolni rájuk, de csak 2 vodka van ott, meg egy A5-ös méretű árcímke, meg arrébb egy másik polcon (nem fogod elhinni) egy 45 fokos szögben felállított kartonpapír és szép sorban ki vannak állítva a...a.... a.... A GYUFÁK, BAZÉ! Esküszöm, ember, a gyufák, sorban fel vannak pakolva!!!

Amin viszont tényleg csodálkoztam az a terem végében heverő Rad Mobile játéktermi gép!

Esküszöm kipróbáltam volna azonnal, ha üzembe lett volna helyezve, de úgy tűnt, hogy jópár éve nem volt az áramközelben. Mellette biliárdasztal, aztán arrébb a falaknál egy digitális zenedoboz (!!!) meg két pókergép. Természetesen a pókergépek működtek, már hogy a fenébe ne! Aztán amire még felfigyeltem, és elmerengtem, hogy ez eddig hogy nem ragadta meg a figyelmemet az az volt, hogy a terem közepe fel volt locsolva. A padló úgy láttam sima beton volt, amit csak leöntöttek hetykén, azt' jóvan, és az, hogy fel volt locsolva 2 dolgot jelentett. Az első amire gondoltam, hogy délután fél 3 lévén már valaki odarókázott, aztán átfutott az agyamon, hogy valószínűleg ez itt a légkondi!!!
Én már itt csodálkoztam, hogy egyáltalán ezek rendelnek Coca-Cola termékeket. Aztán hirtelen figyelmes lettem a csávó szavaira:
- Imre bácsi?...Igen...Itt van...Igen...Felnéz a gyerek, ránéz a nagy ivó tömegre, amit 3 ember, megy egy annak látszó tárgy alkotott. Ordít a gyerek neki, hogy "IMRE BÁCSI!". A lény csak bámulja a kis poharat ami az asztalon hever előtte. Megint ordít a csávó, de akkor már a másik kettő is mondja neki, hogy "IMRE BÁCSI!". Felnéz hirtelen az öreg, mint aki akkor ébredt meg.
Ránéz a pultosra, az meg odaszól, hogy:
- Csilla ott van maga előtt!!!
Odanézek, én csak a felest láttam az asztalon, de rögtön következtettem. Imre bácsi viszont összehúzta a szemöldökét:
- Hun?
Pultos gyerek:
- Há' otthun!
Az öreg felhúzza a szemöldökét, mint aki "hogy ez eddig nem jutott eszembe". Aztán visszaereszti megint az összeráncolt homlok mimikát:
- Mék' Csilla?
A pultos gyerek itt feladta és már fordult megint a mobil felé, hogy megkérdezze, de az öreg félbeszakította:
- Haggyad! Monnyad megyek!
Felállt aztán elment. Nagybátyám szólt a csávónak, hogy jövő héten jön a lettáért, aztán mentünk mi is.
Kifelé menet megpillantottam egy flippergépet, akkor látom, hogy "Lethal Weapon" témájú! Ember, ezeknek még van Halálos fegyver flippergépük!!! Annyira sajnálom, hogy nem volt annyi lélekjelenlét bennem, hogy lefényképezzem, mondjuk megzavart egy kicsit az, hogy fél oldalával a fal felé volt fordítva, ígyhát csak a jobb oldali gombot lehetett nyomni rajta.
Gondolom Imre bácsinak meg Csillának az is elég!


Na nincs még vége. Mentünk tovább. Egyik helyen, név szerint Oláh-Gyepesen álltunk egy kicsit a helyi "bár" előtt, mert délután négykor még nem volt ott senki, pedig már 3-kor ki kellett volna nyisson. Jön az öreg a kulccsal egyik kezében, másik kezében meg egy nagy csokor mezei virággal, ami egy margarinos-dobozba volt állítva. Kinyitja az ajtót, bemegyünk, lerakja a virágot a biliárdasztal közepére (!!!), aztán én megpillantottam ezt: (Elnézést kérek a képekért, K310i, ez van)

Igen! Egy Time Crisis játéktermi gép!!! A semmi közepén, az isten háta mögött, egy eldugott faluban. Természetesen ki volt írva a monitorra, hogy "Defect" aminek a lefordítása románból nem sok nyelvtudást igényel.

Aztán fordulok kettőt és látom ezt:

Ilyen nincs, két ekkora kincs egyetlen szarfészekben!!! Ridge Racer!!! És valószínűleg ez működött is, csak nem volt bedugva! Sajnos már mennünk kellett, különben kipróbáltam volna.

A kis kirándulásomból a következő dolgokat tudom levonni: Ezek a kis falvak valamikor tényleg nagy igényt tarthattak a videójátékokra. Mármint valószínűleg a fiatalság tényleg áldozott pénzt rájuk, nyomták bele az aprót, gyűltek köréje, mint ahogy annak lennie kell. Aztán valószínűleg a cégek, akik ezeket a gépeket forgalmazták lassan eltűntek, mint ahogy a piac is sajnos eltűnt a sok rettentően olcsón beszerezhető, rettentően rossz minőségű, ám mégis "több a semminél" otthoni konzolok megjelenésével. A szórakoztató egységek új gépeket már nem volt honnan vegyenek, a régi gépeket már egyre kevesebben használták, és most meg már senki nem nyúl hozzájuk. Csak meresztette a szemét rám az öreg tulaj, hogy mit fényképezem én azt a sok ócskaságot. Úgy megvenném őket!!! De sajnos biztos azért még megkérné az öreg az árát (főleg hogy látta, hogy kocsányon lóg a két szemem), és sajnos tartanom sem lenne hol, elég nagy helyet foglalnak.

Kár értük. Igazi ritkaságok! Rossz látni, hogy így tönkremennek, senki nem figyel rájuk, alig várják, hogy valaki, aki ismeri a kort amit jelképeznek, belépjen és egy kis figyelmet áldozzon rájuk, fényképezze őket, írjon róluk a blogján, emlékezzen meg róluk, annak lássa őket, amik is ők valójában a por alatt.

Lehet, hogy ma szerezhettek utoljára örömöt valakinek... :(

Na, holnap is megyünk összevissza. Addig járok amíg nem találok egy Tekken 6-ot vagy Street Fighter IV-et! :D

I was made for loving NES, baby!

A napokban a nagy rámszabadult szabadság nyomása alatt keresgéltem valami elfoglaltságot így nekiugrottam a Tomb Raider Legends-nek meg egy rakás dolognak amikről most írni nem fogok, helyette viszont megmutatom nektek, hogy milyen jó kis szerszámot találtam a neten. A neve Magical 8-bit plugin és ez egy VSTi ami a jó öreg Nintendo Entertainment System hangjait adja vissza. Itt megjegyzem, hogy életemben nem láttam még NES-t, nálunk ez az egész hype sárgakazis piaci ázsiai utángyártott hamisított gépek formájában futott, és 95-99 között aki nem birtokolt ilyesmit azt nem is nagyon vették emberszámba. Szóval a megjelenésük után 10-15 évvel mi itt Romániában is élvezhettük a konzolóriás játékait.

Na de nem ez most a lényeg. Mindig is csodáltam, hogy azokból a minimális hangokból hogy tudtak annak idején zenét írni, mai napig felcseng bennem az Alien3 vagy a Ropocop zenéje.

Gondoltam én is kipróbálom, hogy milyen is lehet ezekkel dolgozni, néhány saját dallal való próbálkozás után rájöttem, hogy ide valami ismert kell, hogy érezzem a különbséget. Hát tessék:

Az oly sok idő után felszabadított Erő

Nemrég írtam arról, hogy mennyire elhanyagoltak a nextgen játékok PS2 verziói. Egyszerűen már biztos voltam benne, hogy valamire való játék a platformra többé már nem fog megjelenni.

16.-án, jövő kedden fog megjelenni a Star Wars: The Force Unleashed, az összes elképzelhető konzolra (viszont PC-re nem). Ma volt szerencsém kipróbálni a PS2 verziót és az szívem örömünnepben áradozik. Igen, megcsinálták, úgy ahogy kell!

A játékon sehol egy pillanatra sem érződik, hogy egy hamarjában elkapkodott port lenne, nem azt sugallja, hogy bizony ebből még jobb is létezik, vedd csak meg az új generációs verziót, aztán majd meglátod.

A látvány elgondolkodtató. Nagyon részletes, nagyon jó textúrák, nagyon szép modellek, és mindezt egy nagyon alapos fizikai motoron, a környezetben rengeteg cucc széttörhető és dobálható (igen, az Erővel). Megdöbbentő, hogy mit rá nem tudnak erőszakolni a kis PS2-re. És ezen elcsodálkozunk, pedig ez lenne a dolguk. Attól, mert léteznek mostmár a nagyok, még ugyanúgy mindent meg kéne tenni ahhoz hogy a lehető legjobb legyen a PS2 verzió is. Végre valaki ezt meg is teszi.

Még a múlt héten láttam egy fejtegetést, azt hiszem a GameTrailers-en, hogy lesz egy-két exluzív dolog a PS2 verzióban. Az egyikkel (a Jedi templommal) találkoztam is. Azért nagyon jó érzés, hogy a régi motorosokat is megtisztelik néhány aprósággal.

Na és a PS2 verzió igényessége mellett maga a játék is lenyűgöző. Prológus, ahogy Vader megtalálja főszereplőnket gyerekként, aztán a pályák közti részek, ahol a pilótánk (Juno) és Proxy, a droidunk segítségével fénykardot és ruhát válthatunk valamint fejleszthetjük Sith képességeinket.

A főszereplő gyerek nem túl beszédes, viszont pont ez adja meg a személyiségének a hitellességét. Rögtön meg tud ragadni a figura, pedig tipikus antihős (a God of War óta elég nagy divat lett). Mondjuk már a játék elején elindul a sejtelmes utalások fonala, miszerint meg kell változnunk, mert felemészt minket a düh. Nem nagyon spoiler-eznék, de megsúgom, hogy a végén barátunk jó útra tér.

Egyébként a játék történetéből regény is készült Sean Williams által. Nem tudom mennyire jelent irodalmi értéket, de a történet tényleg elég érdekes.

A játékmenet változatos, pörgő, ám kissé lineáris. Viszont rengeteg apróság feldobja, mint például a képességeid fejlesztése, a különféle fénykard-alkatrészek valamint Jedi holokockák összegyűjtése. Ezenkívül, ami nagyon meglepett, és mostanában már nem szokás, a cutscene-ek nem előre renderelt animációkból állnak, hanem a game-engine műveli, így nyugodtan válthatunk ruhát (amiből egyelőre hármat találtam), mert az átvezetőkben is ez lesz rajtunk.

Nem tudom meddig tart nálam most ez a rajongás, de a játékot tervezem befejezni a keddi megjelenés előtt .:) Remélem nem fog a tanulás rovására menni (úh, de felelősségteljesen hangzik ez, már majdnem mintha tényleg aggódnék emiatt). Meglátjuk!

Most így visszatekintve rá, érzem, hogy kicsit szétszórt meg jóformán semmitmondó lett ez az egész bejegyzés, de nem érdekel, megyek vissza, vár a Sötét oldal!

A vörös lányok nagymamája felé vezető ösvény

Körülbelül 4-5 éve kezdődött egy olyan időszakom, amikor éltem-haltam a kalandjátékokért. Kezdődött ez az egész a The Dig nevű mesterművel, aztán néhány apróbb játéktól eltekintve a Syberiá-val folytatódott így jutottam el a két Broken Swordon és a Runaway-en keresztül a számomra a kitökéletesedést jelentő The Longest Journey-ig.

Bevallom el szoktam érzékenyülni játékok és filmek végén, most utoljára azt hiszem a Metal Gear Solid 3 vége volt rám nagy hatással, mégis a kalandjátékok valahogy másak. Mivel hosszú ideig játszod őket, és mivel a szereplők minden tárgyról, mozzanatról emberről megmondják a véleményüket valahogy jobban át tudod érezni a személyiségüket, ezáltal jobban bánt ha valami történik velük, és a játék befejezése tovább gondolsz rájuk.

Emlékszem 2,5 éve nagyon vártam, hogy megjelenjen a Dreamfall: The Longest Journey (ez az előbb említett játék folytatása), még úgy is, hogy tudtam, hogy majd új számítógép kell hozzá. Aztán amikor meglett az új gép, természetesen azonnal végigjátszottam. Nem akarok spoiler-ezni, és bármennyire annak tűnik amit most fogok mondani, ez nem spoiler: A főszereplő lány Zoé Castillo meghal a játék végén, és ezt az első perctől tudjuk, mert az egész játék egy visszatekintés. Elmeséli az utolsó két hetét, és a játék végére már el is felejted, hogy mi fog történni. Szóval a történet nem egy váratlan tragédiával, hanem egy jól megalapozott hangulattal fejeződik be, amit mai napig nem tudtam kiheverni, hiszen már-már örökké elveszett barátként hiányzik.

Ezzel a kicsit hosszúra sikerült (és attól félek még le nem zárt) bevezetővel azt akartam elmondani, hogy a kalandjátékok az egy teljesen más műfajt képviselnek. A casual gamer-ek talán nem is tudnak létezéséről, a hardcore gamer-ek viszont fintorogva néznek rá, ugyanis itt nem sok tenni való van, csakis eggyé vele és irányítani a történetét.

Ezek az érzések jutottak eszembe ma délelőtt amikor rátaláltam a Dreamfall-ra a polcomon és kedvet kaptam újra a kalandjátékokhoz. Nagyon régen nem játszottam már ilyesmit, főleg mivel kell hozzá egy alaphangulat, jó nagy adag türelem, és a legfontosabb, hogy az ember teljesen el legyen zárva az internettől, mert ha nem találod éppen, hogy valamelyik tárgyat hol kell használni és most hogy jutsz tovább, akkor hajlamos az ember rögtön belenézni a végigjátszásba így csorbítva a játékélményen. Utoljára azt hiszem az And Then There Will Be None című Agatha Christie regényére alapuló játékot játszottam, melyet az én kis kincsemtől, Esztertől kaptam Karácsonyra!

Úgyhogy ma körülnéztem, hogy mi újság etéren a játékiparban. Rögtön megtetszett egy Secret Files: Tunguska nevű műsor, amihez már valamikor volt szerencsém, de akkor türelem hiányában nem foglalkoztam vele, ám most nemsokára jön a 2. része. Azt hiszem ma előkerítem és nekiesek.

Viszont van itt valami, ami felkeltette a figyelmemet!


A The Path egy nagyon érdekes játéknak ígérkezik, sajnos 2009 tavaszáig várni kell vele.
Képzelj el egy borzasztóan bizarr mesét, amin érződik, hogy gyerekeknek szól, mégis őrületesen furcsa. Habár a mesékkel ez így van, gondoljunk csak bele, már micsoda dolog az, hogy elküldi a kiránynő a vadászát, hogy ölje meg a mostohalányát és ládában hozza vissza a szívét, és szegény kislány el kell meneküljön és az erdőben 7 fogyatékossal kell éljen. Furcsa, ha nem is hinné az ember elsőre, furcsa!

A The Path egy egyszerű, ismerős mesét mesél el. Hat kicsi lány, akiket Vörös lányoknak hívnak, a dolguk, hogy a nagymamához eljussanak, mert beteges szegény. Egyetlen szent szabály: Soha ne lépj le az ösvényről!!!
A játék horror lesz, be kell vallani, ám semmi erőszakot nem láthatunk benne. Egyszerűen a készítők hangulattal akarnak félelmet kelteni bennünk és a trailert valamint néhány screenshot-ot megnézve elég jó "ösvényen" haladnak.

Ami elég furcsa, hogy ha elindulsz az ösvény mentén és jó kislány módjára nem térsz le róla eljutsz a nagymamáig, viszont elveszíted a játékot. Nem szabad! Egy gyereknek nem az a dolga, hogy betartsa a szabályokat, hanem hogy ismerve azt kihágja és saját tapasztalataiból tanuljon.

A játékban tehát az erdő felfedezésén lesz a hangsúly. Le kell térnünk az útról, találkozunk kell a farkassal, aki velünk együtt tapasztalatokat gyűjt, egyre furfangosabb, egyre kifinomultabb. A játék folyamán, mint említettem hat különböző korú kislánnyal találkozhatunk, akik mind másképpen reagálnak majd a helyzetekre.

Grafikailag nem tűnik túl korszerűnek, ami csöppet sem gond, mert nem nagyon akarnék számítógépet cserélni érte. Viszont a hangulata nagyon ott van, és remélem, hogy a játékmenet is fog hozni valami újat, ha már ennyire szépen felépítették a sztorivonalat és a rendszert.

Jó hír számomra még az, hogy egy teljesen független cég készíti. Sokszor az eldugott kis cégek sokkal jobb játékokkal rukkolnak elő. Őket még senki sem ismeri, nekik teljesíteni kell, ők nem csinálhatnak egy unalmas játékot (mint pl. az EASports aki évről évre ugyanazt a FIFA-t adja ki, újracímkézve), mert őket még meg kell szeressük ahhoz, hogy bízzunk bennük. Ígyhát sokkal több munkát és energiát fektetnek az egészbe.

Hát nézek elébe, addigis itt a trailer:


The Path (Gameplay, Demo Alpha Two) from Tale of Tales on Vimeo.

Mi lett veled, Casey?

Néhány hónapja játszom a Guitar Hero sorozat jó néhány részét, párhuzamosan. Ez úgy megy, hogy amikor az egyiknél már túlságosan bedurvul a helyzet, akkor előveszem a másikat, és így tovább. Hozzáteszem, hogy PlayStation2-n nyomatom, ez a történet szempontjából igen fontos.

Tegnap kipróbáltam az utolsót a sorozatban, a Guitar Hero Aerosmith-t. Bevallom mindig vonakodtam tőle, mivel nem igazán ismerem a zenekart, így hát biztos voltam benne, hogy sok ismerős dal nem lesz a játékban.

Az első dolog amit észrevettem, hogy a GH3 motorjára épül, gondoltam nem sokat újítottak látvány terén sem. Jó szokásomhoz híven karrier mód, karakternek Casey, nyomás dzsemmelni.

BUMM! Szegény Casey felpuffadt, rezzenéstelen pofával markolássza a gitárt, mint akinek már semmi öröme nincs az életben. Ilyen nincs! Hogy lehet egy meglévő játék motorjára épült kiegészítő gyengébb, mint maga az előd???

Mármint, kérem szépen, tudom Activision bácsi, hogy megkomolyodtál, leszálltál a rozoga PS2-ről, fogtad a bőröndödet, felhajítottad az éppen száguldó PS3-ra és most már vígan utazol az új műszerben, de ha már egyszer nyújtottál egy bizonyos szintű grafikát PS2-n, akkor (szinte) ugyanabból a játékból miért nem hoztad ki ugyanezt?

Most persze sokan jöhetnek azzal a műsorral, hogy a Guitar Hero sorozatban egyáltalán nem a grafika a lényeg. Igazatok van, de ha már valamit bizonyítottan meg lehet csinálni, akkor elvárom!

Itt most végül is felmerül két komoly tényező, mely egy szálba fut össze. Az egyik az, hogy a készítők erősen nextgen-orientáltak újabban, kiadják a játékot PS2-re, mert igény van rá (mivel még mindig a legnépszerűbb konzol), viszont szinte semmit nem dolgoznak rajta. Fogják a jól működő, szép, finom, kívánatos, kellemes nextgen-játékot és megerőszakolják, megszabdalják, megcsonkítják, hogy bírja az a szerencsétlen PS2 vinni, ha már a sok hülye nem képes megvenni a PS3/Xbox360 verzió. Majd ebből tanulnak.
Rengeteg játékkal van így újabban (Iron Man, Alone in the Dark, stb.) Annyira hitvány a PS2 verzió (és jóformán ez nem is lehet másképp, mert nem bírja szegény), hogy az embernek az egésztől elmegy a kedve.
A másik dolog pedig az, hogy valószínűleg az Aerostmith-ben több modellt kellett eltárolni, ugyanazon a lemezen (hiszen ott az egész zenekar a meglévő karakterek mellett), így hát nem fért mind el ugyanolyan poligonsűrűséggel mint régen. Jól lebambították mindet, aztán jó az az olcsó parasztnak, ha nem tetszik neki vegyen PS3-at, és játszon azon vagy legrosszabb esetben panaszkodjon a gyerek a blogján, úgysem olvassa senki.

Valahol igazuk van, haladni kell, de akkor ne villogjanak a ténnyel, hogy ők bizony PS2-re is kiadják, üljenek a seggükön, foglalkozzanak az új harcigépekkel, és hagyják a jó régi mozsárágyút pihenni, mert így csak megbecstelenítik az emlékét!

Nem tudom, hogy például a kozmetikaiparban jelen van-e ez a jelenség, hogy ha kiadnak egy új terméket, akkor a régit direkt egyre pocsékabbá gyártják, hogy az ember jöjjön rá, hogy mennyire is kell neki az új? Azért említettem a kozmetikaipart, mert reklámokból kifinomultan felvilágosulva, itt veszem észre, hogy napról napra újabb termékeket hoz ki ugyanabból a kategóriából, ugyanaz a cég, egyébként távol áll tőlem termékviláguk nagy része, számomra a "metroszexualitás" még mindig az állomásokon és vagonokban megbúvó cukrosbácsikat jelenti.

Na ez a bejegyzés is jó hosszú lett, most az elején még így el-elereszti magát az ember, később majd megunom.

Mindenesetre az egésszel arra akartam kitérni, hogy szegény Casey Lynch (aki nem feszegetném, hogy miért is a kedvenc karakterem a sorozaból) a hülye piaccentrikus barmok miatt úgy néz ki, mint akinek az arcáról lehúzták a bőrt és telefújták polisztirénnel.

Mondjuk Steven Tayler feje is meg van csúszva egy kicsit, de neki legalább a valóságban is úgy néz ki a szája, mint amiben benne lehetne felejteni egy hókotrólapátot...keresztben!