Nyócóra munka - első rész

Először is szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni így utólag. Elég nagy felelőtlenség volt, hogy nem írtam időben egy bejegyzést, de ez van, még nem szoktam teljességében hozzá, hogy van személyes blogom is. Remélem mindenkinek azért boldog volt az ünnepe, és nem rontottam el jókívánságaim hiányával! :)

Nem akarom megint elmondani, hogy milyen régóta nem írtam már ide, viszont most épp erről fog szólni a bejegyzés, hogy mivel is töltöttem mostanában minden olyan percet, amikor nem aludtam, vagy épp kipihentem az előzőt.

Ott tartottunk itt a blog-on, hogy vége lett az egyetemnek, én meg el voltam vesződve a nagyvilágban, mint fejőstehén a békekonferencián. Sokan hallhattatok már róla, hogy Eszterrel (laikusok kedvéért a barátnőmmel) Németországban szeretnénk orvosként elhelyezkedni, és vártuk, hogy ebből legyen valami. Nem sokat tudtunk segíteni a dolgon, mivel már megvolt a tényező, amin keresztül ez sikerülhet, és minden rajta múlott már, így hát vártuk itthon az emailt, mint éhes nénike a nyugdíjat.

Meglehetősen nehezen és szomorúan teltek a napok. Kollégáim, akik velünk együtt indultak neki a nyugati kalandnak már mind kaptak ajánlatot, már csak mi ketten voltunk hátra. Helyzetünkön, mint utólag kiderült sokat csorbított a tény, hogy mindenképpen egy helyre szerettünk volna kerülni, ami valószínűleg mindenki számára érthető.

Tehát az lett, hogy amíg nem jön valami megváltás nekiállunk valamit dolgozni, már csak azért is, mert irtó nehezen telt az idő otthon, és már a Guitar Hero sorozatot is kezdtem kínomban unni.

Hallottam nyílik az új hipermarket, a Real,- 2. Ez a Real,- cég (úgy tudom) megfelelője a Magyarországon Reál néven futó üzletláncnak. Nagyváradon eddig volt már egy üzletük, de az mindig úgy meg volt tömve, mint nagyanyám dunyhája, úgyhogy muszáj volt valamit tenni, nyitottak egy újat, a város másik végén. Gondoltam épp jó alkalom arra, hogy év végén felvegyenek bizonytalan időre.

Beadtam önéletrajzot, visszahívtak, megbeszéltük a dolgokat. Felvettek „kereskedelmi munkás”-ként, (igen, nagyon alkalmas voltam rá a diplomámmal). Kérdeztem mi a dolgom, mondták, hogy töltöm a polcokat áruval, igazítom a vevőket útba. Kérdezték, hogy melyik szakosztályon szeretném határtalan szorgalmamat a társadalom termékekkel való ellátására fordítani. Mondtam, hogy ott a PC-k, PlayStation-ök, hasonló dolgok között igencsak jól érezném magam, de ők letörték a kedvem mondván, hogy ott már bizony nincs hely. Kérdeztem akkor mi van még? Mondja a csaj, hogy fagyasztott áru (gondoltam, majd ha bundám nő), tejtermékek (ahol szintén nem izzadnék), felvágottak (amit még az én takaros anyukám is minden alkalommal feltúr, szóval lenne mit pakolni), zöldség-gyümölcs (amit naponta ki meg bepakolnak), autó-alkatrészek (hmm, nem rossz) valamint sport-osztály. Mondtam ez utóbbit köszönöm, elviszem, tetszik. Ugyan mennyien vásárolhatnak ott naponta. Ami igazán fogyhat az a sportcipők, sportruházat, azt meg kibírom.

Elintéztem a papírokat, kezdtem következő hétfőn. Úgy volt, hogy egy hétig a régi üzletben leszünk, hogy szokjuk a témát, aztán visznek az újba már 3 héttel nyitás előtt, bepakolni, meg rendet rakni (tökkirály gondoltam). Megyek nagy reménnyel melóba. Ott az ottani gyerek, összehaverkodás, minden. Tetszett a sport-osztály, alig volt ott vevő, gondoltam jó lesz ez, nincs gáz. Kérdezem Öcsit, hogy mi a helyzet a heti tervvel (mivel úgy hallottam, hogy előre megkapjuk, hogy ki mikor szabad, és milyen váltásban dolgozik). Mondja a gyerek, hogy ott van a pulton, a részleg közepén. Mondom milyen pulton, nincs itt semmi pult. Mondja a csávó, hogy nem itt…a játékoknál!!!

Milyen játékoknál, kérdem?

Erre a csávó, hogy hát nem tudtam, hogy a sport osztályhoz tartozik a játékosztály és a karácsonyi szezonáruk is?...

Mondom !Nem!!!… És milyen, van eladás, van nép? Mondja a gyerek, hogy ugyan már, ne vicceljek, ki a franc vásárol játékokat, meg karácsonyi szezonárut november végén meg egész decemberben? Még mosolygott is a csávó, élvezte a helyzetet meglehetősen.

És én még nem értettem, hogy miért örült annyira a személyzetis nő, hogy végre talált embert a sport-osztályra…

A következő részben betekintést kaphattok egy hipermarket belső, mocskos világába, ahol szervezettség zászlaja alatt kaotikusan gyűlnek a betegebbnél betegebb megoldások, ahol az eladás még a vevőnél is szentebb, valamint megismerhettek néhány extrém vevő-sztorit. Nézz vissza a napokban, mert még a java hátra van.

Windows XP - Generic Host Process for Win32 Services leállás

Nem akartam emiatt egy külön bejegyzést írni, úgyhogy itt jegyzem meg, hogy sikerült pénteken a sofőrvizsgám, boldog jogosítvány-tulajdonos lettem, sajnos még nincs hol gyakoroljam frissen szerzett tudásom.

Az előbb érkeztem meg a barátnőmtől. Többek közt gépet javítottam, volt egy kis hibajelentés és nethalál problémája. Már régóta gondolkodtam, hogy össze kéne gyűjtenem a problémákat amikkel találkozom, természetesen a megoldásaikkal együtt, úgyhogy itt az alkalom, hogy új témakört nyissak a blogon, és legyenek bizony ilyen bejegyzések is, amiket valószínűleg senki nem olvas végig, csak akkor amikor szüksége lesz rá, akkor viszont remélem segítek vele.

Úgyhogy ez az első ilyen bejegyzés, ezután többé nem lesz ennyi felvezető, csak a nyers tények:

Szimptómák: Hirtelen megjelenő Generic Host Process for Win32 Services leállás, hiba, crash, kinek milyen elnevezés tetszik. Ez az SVCHOST.EXE fájlra vonatkozik. Megjelenik a hibajelentés-küldéses ablak, miután azt eltünteted az interneted nem működik (azt hiszem csak Dial-Up vagy PPPoE rendszerekre jellemző ez), nem lehet újracsatlakozni, csak restart után.

Kezelés:
- klikkelj a Start-ra, majd a Run-ra (Futtatás), megnyílik egy dialog boksz
- beírod, hogy regedit aztán Enter, megnyílik a Registry Editor
- navigájlj el ide: HKEY_LOCAL_MACHINE\System\CurrentControlSet\Services\NetBT\Parameters

- jobboldalt keresd meg a TranportBindName paramétert, dupla-klikk rá és az értéket (ami általában (\Device\) töröld ki, maradjon üres, majd klikk az OK-ra
- navigálj ide: HKEY_LOCAL_MACHINE\Sofrware\Microsoft\Ole

- jobbb oldalt keresd meg az EnableDCOM paramétert, dupla-klikk rá és az Y betűt írd át N-re, majd klikk az OK-ra
- indítsd újra a gépet!

Nekem így sikerült megoldani a problémát, remélem neked is tudtam segíteni.

Lite Theft Auto - Bullpeach City

Valamikor, ha jól tudom a múlt héten, ellopták az egyik közeli ismerősöm autóját, akinek nevét, meg ismeretségünk fokát nem említeném meg. Az a helyzet, hogy rég nem beszéltem már vele, és máson keresztül hallottam, de azóta már konfirmálva lett a hír az illető által is. Na, megint belemerültem a fölösleges részletekbe, szóval azt akartam ezzel mondani, hogy így van, ahogy mondom, érted!

Na, egy ilyen régi Dacia-ja van neki, 1300-as vagy 1310-es inkább. Elég hurkás állapotban volt szegény amúgy is. Az történt, hogy jött ki hajnalban, aztán kereste a kocsiját, de nem találta, viszont, bár ezt őt egyáltalán nem nyugtatta meg, megtalálta a hűlt helyét.

Mivel elég korán volt még (szerencsére munkába kellett menjen) jelentette azonnal a rendőrségnek, azok meg figyeltek, rendeltetésszerűen, és észrevették, hogy az egyik közeli faluból (melyet nevezzünk Bivalybarackosnak, példának okáért) barátunk lakhelye felé (melyet most nevezhetünk Oláhteleknek) vezető úton jön messziről a verda, de csak úgy tömve van kiscsávókkal.

Kiscsávók meglátják hogy ott állnak a mézgagézák az út közepén, meghajtják a járgányt és behajtanak vele a Oláhtelek határában lévő szántóföldre, hogy ők ott aztán átvágnak a mezőn, mint részeg kamionos a birkanyájon, és a másik úton lerázzák a pumuklikat. Na de nem számoltak a Dacia legalapvetőbb tulajdonságával, miszerint akkor maradsz vele a legnagyobb szarban, amikor a legjobban van szükséged arra, hogy menjen. Ez egy, egyelőre tudományosan még bizonyítatlan, de szinte minden tulajdonos által ismert és szomorúan elfogadott tény.

Na a gyerekek behajtottak vele a mezőre, aztán állítólag neki is mentek valami kőnek, vagy valami farönknek vagy valami, a lényeg, hogy összetörték szegény járgányt, de mire a rendőrök odaértek, megléptek, mint Tankcsapdás postás a nyugdíjjal.

Állítólag van már gyanúsított, folyik a nyomozás, hatalmas irammal. Mint kiderült, ez nem egyedüli eset, ugyanis úgy tűnik van egy csoport fiatal Oláhteleken, akik esténként azzal tartják magukat izgalomban, hogy régi Dacia-kat kötnek el, elmennek vele Bivalybarackosra a diszkóba, ott rázzák magukat az éppen aktuális slágerekre (@%#&!!!), meg azok feldolgozásaira (komolyan, annyi már manapság a feldolgozás, mint egy húsüzemben), aztán mikor jól kilihegték magukat hazajönnek a járgánnyal, vagyis addig jönnek vele, amíg jól esik, majd sorsára hagyják szegény megerőszakolt járművet.

Sajnos a Dacia-kkal nincs túl nehéz dolguk, mivel, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ha van három különböző Dacia kulcsod, akkor te már kigyűjtötted mindet, és ha nincs komolyabb intézkedés ez ellen, már viheted is bármelyiket, feltéve, hogy egy komplett idióta vagy, lelkiismeret nélkül, akibe annyi erkölcs nem szorult, mint elefántszarba ecetsav (bár meg kell jegyeznem, hogy nem biztos, hogy nincs benne, ha megkóstolod és savanyú írj kérlek egy e-mailt).

De nem erről van szó, hanem hogy érted-e, hogy mekkora állatok léteznek kicsiny Földünkön.?Há’ má’ milyen ez, hogy kell egy verda csak addig amíg bemegyünk, beiszunk, befáradunk, behajtunk vele valamibe, nem számít, jövő héten lesz másik.

Erősen kételkedek a hivatalos közegek kompetenciájában, de őszintén remélem, hogy elkapják ezeket a kis férgeket, és megkapják a méltó büntetésüket, értek ezalatt mindent, amit a Mortal Kombat-ban csak 6 mozdulat fölötti kombóval lehet előhozni.

Végezetül pedig annyit jegyeznék meg, hogy „Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítés”, viszont a legnagyobb probléma még mindig az, hogy unalmukban sajnos nem a saját farkukat harapdálják!

Becoming "that guy"!

Igen, régen nem írtam már ide (sem), egész kusza az élet errefelé, többek közt blogolni sincs időm/kedvem. Na most viszont írok, figyelj oda…

Hétfőn nagy erőkkel megjelent a Guitar Hero World Tour, a sorozat 4. (jobbanmondva 6.) része. Ezelőtt már 4 nappal keringett a neten a civic féle rilísz. A srác nagyon készséges volt, minden (számára) létező PS2-hekkelési módszerre odaírta, hogy működik-e vele a cuccos vagy nem. Természetesen azokról a modchip-ekről nem tett említést, amiket szerény kis hazámban használnak, nem túl szerény orosz standardokra épülve (melynek lényege, hogy lopják az amerikai modchipek firmware-jeit és építenek neki új chip-et, mesés). igen, Modbo-ékról beszélek.

Így hát szegény ember kezdheti a dupla rétegű dévédékre-írás meglehetősen veszélyes (és hihetetlenül költséges) procedúráját. Megírja a szegény ember az elsőt, nem olvassa be a szegény ember PlayStation-je, megírja a szegény ember rettegve a másodikat másik módszerrel, nem olvassa azt sem, összekaparja a szegény ember a kis pénzét, áldoz még egy gazdag embereknek való lemezre, megírja harmadik módszerrel, azt sem olvassa be. Ekkor a szegény ember szidja már azt is aki kitalálta az optikai meghajtót és végül feladja.

Egészen addig amíg rátalál a szegény ember egy nagyon okos ember által elkészített RIPKIT-re. Na ez már valami. De most komolyan. Nem elég, hogy valaki annyira parázs a témában, hogy tudja, hogy egy PS2 lemezen melyik fájl micsoda, nem elég, hogy tudja, hogy mit lehet eltávolítani, nem elég, hogy meg tudja csinálni, de még ír egy külön programot, ami a szegény embereknek is megcsinálja mindenféle beavatkozás nélkül!!!

Hárdkór™!!!

Megcsinálja tegnap a szegény ember, nagy reményekkel kiírja mezítlábas, szegény embereknek való DVD-re, beteszi a szegény PS2-be és működik. Nézzük, mit is rippentettek ki a játékból?

Először is a sok sok színpad helyett csak 3 maradt, a többi helye ki lett töltve ezekkel. Persze, a színpad nem egy lényeges elem egy ilyen játékban, viszont sok helyen elég bénán néz ki, hogy (mivel az eredeti valószínűleg magasabb volt) a zenész bácsik 2 méterrel a színpad fölött állnak. Ki lehet bírni.

Hálistennek benne maradt az annyira annyira, de annyira áhított karakter-készítő. Így megcsinálhatta a szegény ember magának az autentikus szegény rokkert.

Aztán az van még, hogy az audió minősége le lett nyomva, ami tényleg nem vevődne túlságosan észre, ha a hangerejét feljebb tolták volna. Így (a bitráta csökkenése miatt) halkabb a cucc, mint az eredeti volt, ezért szegény ember csavargathatja a hangerőgombot le-fel, mert vagy nem hallja a dalt, vagy üvölt utána a közönség, hogy majd leesik a fenyveserdőskép a falról.

Mindent egybevetve a játék nagyszerű, szegény ember meglehetősen rá van állva. Jóval könnyebb, mint a Guitar Hero III volt, gondolom a készítők rájöttek, hogy nincs az átlagembernek olyan reflexe, mint egy amfetaminos légynek.

Most szegény ember gyakorol nagy erőkkel, mert szegény ember barátja (ki a blogom rendszeres olvasóinak felét teszi ki) decemberben hazatér újra a szegény hazájába, és addigra szegény ember kell legyen „az a srác”, aki ezt már nagyon tudja.

Egyébként, a kis pöcök a gitár sárga gombján, mely arra szolgál, hogy tapintásra észre lehessen venni, hogy az bizony a sárga „fret”, feltörte a szegény ember középső ujját, ezzel szerintem egész szépen sugalltam, hogy milyen szintű célratörés folyik szegény emberben.

És végül megjegyezném, hogy ez a szegény ember, akiről beszélek, NEM én vagyok. Nekem van EREDETI PlayStation2 játékom … … … mhhh … … … egy.

Gyorstalpaló angolból

Na időközben aztán kedden találtam Avram Iancu nevű faluban egy kocsmát ahol volt egy működő Ridge Racer. Komolyan mondom, szerintem egész raktárnyi cuccot kihordtak annak idején ezekbe a falvakba.
Ezt meg most küldte nekem Jósa, komoly kis anyag.

Angol kezdőknek:

Három boszorkány Swatch órákat néz. Melyik boszorkány nézi melyik Swatch órát?
Three witches watch three Swatch watches. Which witch watch which Swatch watch?

Angol haladóknak:

Három nemileg átváltoztatott boszorkány három Swatch óra gombját nézi. Melyik nemileg átváltoztatott boszorkány nézi melyik Swatch óra gombját?
Three switched witches watch three Swatch watch switches. Which switched witch watch which Swatch watch switch?

Angol profiknak:

Három svájci boszorkány ribanc, kik nemileg átváltoztatottak szeretnének lenni, svájci Swatch óragombokat nézegetne. Melyik svájci boszi ribanc, mely nemileg át szeretne változni, mely svájci Swatch óra gombját nézné?
Three swiss witch-bitches, which wished to be switched swiss witch-bitches, wish to watch three swiss Swatch watch switches. Which swiss witch-bitch which wishes to be a switched swiss witch-bitch, wishes to watch which swiss Swatch watch switch?

Milyen Csilla?

Igértem, hogy mostanában többet fogok írni, így államvizsga után, de a nagy semmittevésben szinte semmi nem történt velem, mondjuk lecsúsztam egy munkáról, de erről nem szivesen írok, mert mélyen érint az ügy. Viszont a mai napról mindenképpen írnék pár jó sort.

Először is elnézést kérek azoktól az olvasóktól, akik a "Celeb vagyok, de hódítani akarok" (vagy mi a rák) műsorról vártak egy jól kiveséző leírást, engedjétek meg nekem, hogy azon kevés blogok egyikét mondhassam magaménak, amely semmilyen értelemben nem foglalkozik ezzel a rakás szarral.

Na az a nagy helyzet, hogy 2 napja segítgetek nagybátyámnak, ő a Coca-Cola egyik képviselő-üzletkötő-mindenes-nagyember-beszállító ember meg ilyesmi, aztán jön most nekik valami felülvizsgálati megbízással felajzott ellenőr és megnézi, hogy minden rendben van-e az üzletekkel ahová ő beszállít, ígyhát rendbe kell tenni az összes kóláshűtőt meg polcokat, meg mindent. El sem tudjátok képzelni, hogy mekkora aberrált tervrajzokat nyomtatnak ezek arra, hogy melyik termék hol is kell elhelyezkedjen a különböző standardú hűtőkben. Na ezt csinálgatjuk most pár napja és pár napig még. Az övé Nagyszalonta és a környező falvak. Ma egész nap szinte rendeléseket vettünk fel meg pénzt hajtottunk be, tök állat. Van ilyen túlszervezett PDA cucc, amin 3G-WiFI-Bluetooth-Infra-USB-miniUSB meg mindenféle kapcsolódási lehetőség van, egyetlen hátránya az, hogy Windows Mobile fut rajta, így az egész cucc annyit ér, mintha a rendelést egy buszjegyre írnád, amit aztán belejtesz a wc-be, rávégzed a dolgod és még le is húzod.

Na nem ez a lényeg. Lehúzunk ma Nagyszalontától délkeletre, több apró falu van ott, megyünk megyei úton 130-cal, nagybátyám még a "Különösen veszélyes kanyar" táblákat is anyázza, nemhogy azokat a szerencsétleneket akik szembe mernek jönni, amikor ő éppen előzni akarna. Megérkezünk Árpádra, ez egy kis apró, régi magyar falu, régi kis házakkal. Beérünk a központba, megállunk a művelődési centrum előtt, bemegyünk az említett kocsmába.

Az egész helyiség körülbelül 60 négyzetméteres, hihetetlenül tágas, ahogy belépsz látsz 3-4 asztalt, valami őrületesen ősi székekkel, szemben veled a pult. Odakolbászolunk nagybátyámmal, kédezi, hogy rendelés lesz-e? Odanéz a pultoscsávó, NA BAZIBEZMEG! Olyan hihetetlenül látványosan surmó embert én még életemben nem láttam, az már biztos. A csávó olyan 30 körül lehetett, rövíd, katonás frizura, apró, icike-picike szembogarak, amikkel úgy néz az emberre, hogy lerí róla, hogy fogalma sincs, hogy hogy kell viszonyulni bármilyen szituációhoz, egyszerűen rettegett a tekintete, mint aki azonnal belehal ha felelősséget kell vállaljon. A felső fogsora meg olyan volt, hogy egyetlen darab nem volt amelyik jól állt volna, de még csak a mellette lévőhöz viszonyítva sem. Egyszerűen mindegyik fog más szögben állt ki az ínyből, elképzelhetetlen, látni kell!

Mondja a gyerek, hogy nincs rendelés, kérdezi nagybátyám, hogy akkor legalább fizet-e valamit a multkoriért. A csávó ránéz, nagy zavartan bevallja, hogy azt sem nagyon fog. Aztán nyúl a mobilért, ami ott feküdt a pulton. Felveszi és beszélget.

Közben észreveszem, hogy mögötte a polcok akkorák, hogy 3-4 láda sört simán fel lehetne pakolni rájuk, de csak 2 vodka van ott, meg egy A5-ös méretű árcímke, meg arrébb egy másik polcon (nem fogod elhinni) egy 45 fokos szögben felállított kartonpapír és szép sorban ki vannak állítva a...a.... a.... A GYUFÁK, BAZÉ! Esküszöm, ember, a gyufák, sorban fel vannak pakolva!!!

Amin viszont tényleg csodálkoztam az a terem végében heverő Rad Mobile játéktermi gép!

Esküszöm kipróbáltam volna azonnal, ha üzembe lett volna helyezve, de úgy tűnt, hogy jópár éve nem volt az áramközelben. Mellette biliárdasztal, aztán arrébb a falaknál egy digitális zenedoboz (!!!) meg két pókergép. Természetesen a pókergépek működtek, már hogy a fenébe ne! Aztán amire még felfigyeltem, és elmerengtem, hogy ez eddig hogy nem ragadta meg a figyelmemet az az volt, hogy a terem közepe fel volt locsolva. A padló úgy láttam sima beton volt, amit csak leöntöttek hetykén, azt' jóvan, és az, hogy fel volt locsolva 2 dolgot jelentett. Az első amire gondoltam, hogy délután fél 3 lévén már valaki odarókázott, aztán átfutott az agyamon, hogy valószínűleg ez itt a légkondi!!!
Én már itt csodálkoztam, hogy egyáltalán ezek rendelnek Coca-Cola termékeket. Aztán hirtelen figyelmes lettem a csávó szavaira:
- Imre bácsi?...Igen...Itt van...Igen...Felnéz a gyerek, ránéz a nagy ivó tömegre, amit 3 ember, megy egy annak látszó tárgy alkotott. Ordít a gyerek neki, hogy "IMRE BÁCSI!". A lény csak bámulja a kis poharat ami az asztalon hever előtte. Megint ordít a csávó, de akkor már a másik kettő is mondja neki, hogy "IMRE BÁCSI!". Felnéz hirtelen az öreg, mint aki akkor ébredt meg.
Ránéz a pultosra, az meg odaszól, hogy:
- Csilla ott van maga előtt!!!
Odanézek, én csak a felest láttam az asztalon, de rögtön következtettem. Imre bácsi viszont összehúzta a szemöldökét:
- Hun?
Pultos gyerek:
- Há' otthun!
Az öreg felhúzza a szemöldökét, mint aki "hogy ez eddig nem jutott eszembe". Aztán visszaereszti megint az összeráncolt homlok mimikát:
- Mék' Csilla?
A pultos gyerek itt feladta és már fordult megint a mobil felé, hogy megkérdezze, de az öreg félbeszakította:
- Haggyad! Monnyad megyek!
Felállt aztán elment. Nagybátyám szólt a csávónak, hogy jövő héten jön a lettáért, aztán mentünk mi is.
Kifelé menet megpillantottam egy flippergépet, akkor látom, hogy "Lethal Weapon" témájú! Ember, ezeknek még van Halálos fegyver flippergépük!!! Annyira sajnálom, hogy nem volt annyi lélekjelenlét bennem, hogy lefényképezzem, mondjuk megzavart egy kicsit az, hogy fél oldalával a fal felé volt fordítva, ígyhát csak a jobb oldali gombot lehetett nyomni rajta.
Gondolom Imre bácsinak meg Csillának az is elég!


Na nincs még vége. Mentünk tovább. Egyik helyen, név szerint Oláh-Gyepesen álltunk egy kicsit a helyi "bár" előtt, mert délután négykor még nem volt ott senki, pedig már 3-kor ki kellett volna nyisson. Jön az öreg a kulccsal egyik kezében, másik kezében meg egy nagy csokor mezei virággal, ami egy margarinos-dobozba volt állítva. Kinyitja az ajtót, bemegyünk, lerakja a virágot a biliárdasztal közepére (!!!), aztán én megpillantottam ezt: (Elnézést kérek a képekért, K310i, ez van)

Igen! Egy Time Crisis játéktermi gép!!! A semmi közepén, az isten háta mögött, egy eldugott faluban. Természetesen ki volt írva a monitorra, hogy "Defect" aminek a lefordítása románból nem sok nyelvtudást igényel.

Aztán fordulok kettőt és látom ezt:

Ilyen nincs, két ekkora kincs egyetlen szarfészekben!!! Ridge Racer!!! És valószínűleg ez működött is, csak nem volt bedugva! Sajnos már mennünk kellett, különben kipróbáltam volna.

A kis kirándulásomból a következő dolgokat tudom levonni: Ezek a kis falvak valamikor tényleg nagy igényt tarthattak a videójátékokra. Mármint valószínűleg a fiatalság tényleg áldozott pénzt rájuk, nyomták bele az aprót, gyűltek köréje, mint ahogy annak lennie kell. Aztán valószínűleg a cégek, akik ezeket a gépeket forgalmazták lassan eltűntek, mint ahogy a piac is sajnos eltűnt a sok rettentően olcsón beszerezhető, rettentően rossz minőségű, ám mégis "több a semminél" otthoni konzolok megjelenésével. A szórakoztató egységek új gépeket már nem volt honnan vegyenek, a régi gépeket már egyre kevesebben használták, és most meg már senki nem nyúl hozzájuk. Csak meresztette a szemét rám az öreg tulaj, hogy mit fényképezem én azt a sok ócskaságot. Úgy megvenném őket!!! De sajnos biztos azért még megkérné az öreg az árát (főleg hogy látta, hogy kocsányon lóg a két szemem), és sajnos tartanom sem lenne hol, elég nagy helyet foglalnak.

Kár értük. Igazi ritkaságok! Rossz látni, hogy így tönkremennek, senki nem figyel rájuk, alig várják, hogy valaki, aki ismeri a kort amit jelképeznek, belépjen és egy kis figyelmet áldozzon rájuk, fényképezze őket, írjon róluk a blogján, emlékezzen meg róluk, annak lássa őket, amik is ők valójában a por alatt.

Lehet, hogy ma szerezhettek utoljára örömöt valakinek... :(

Na, holnap is megyünk összevissza. Addig járok amíg nem találok egy Tekken 6-ot vagy Street Fighter IV-et! :D

I was made for loving NES, baby!

A napokban a nagy rámszabadult szabadság nyomása alatt keresgéltem valami elfoglaltságot így nekiugrottam a Tomb Raider Legends-nek meg egy rakás dolognak amikről most írni nem fogok, helyette viszont megmutatom nektek, hogy milyen jó kis szerszámot találtam a neten. A neve Magical 8-bit plugin és ez egy VSTi ami a jó öreg Nintendo Entertainment System hangjait adja vissza. Itt megjegyzem, hogy életemben nem láttam még NES-t, nálunk ez az egész hype sárgakazis piaci ázsiai utángyártott hamisított gépek formájában futott, és 95-99 között aki nem birtokolt ilyesmit azt nem is nagyon vették emberszámba. Szóval a megjelenésük után 10-15 évvel mi itt Romániában is élvezhettük a konzolóriás játékait.

Na de nem ez most a lényeg. Mindig is csodáltam, hogy azokból a minimális hangokból hogy tudtak annak idején zenét írni, mai napig felcseng bennem az Alien3 vagy a Ropocop zenéje.

Gondoltam én is kipróbálom, hogy milyen is lehet ezekkel dolgozni, néhány saját dallal való próbálkozás után rájöttem, hogy ide valami ismert kell, hogy érezzem a különbséget. Hát tessék:

Doktor indaháusz

Áhhh! Üvöltök, mert jó, leállamvizsgáztam!!! Mától orvos vagyok, majd embereket fogok gyógyítani, csak legyen munkám, egyelőre csak címem van, még diplomám se, mert csak a jövő év elején kapjuk meg, de most nem érdekel, mert vége, kész, 6 év egyetem elszállt, ittmaradt egy jó adag semmittevés nekem egy kis ideig, meg a tudat, hogy megcsináltam!!!
Igen, megcsináltam!!!
Mostmár sűrűbben fogok jelentkezni, mert ráérek és van hangulatom hozzá. Most megyek eszet bontani, de később egy csomó érdekes dologról fogok majd írni, mint például a kombájn meg a zombimacska:

Megasztárvorz 4

Kissé lemaradva, tegnap csatlakoztam be én is az idei Megasztár negyedik összeszűréséhez, nekem mindig az eleje tetszett a legjobban, ahol bemászik az összes marha a kamera elé és égetik magukat (a napon, és ha lesben áll egy cápa...). Fogtam magam és megnéztem mind a három húzzálhazainnenkretén-fordulót.

"Motorizált rákkendroll"

Az első dolog amin meglepődtem az a zsűri. Eszenyi Enikőt tették be Soma helyett. Meg kell hagyni biztos kevesebbet fogyaszt, de már úgy megszoktuk a nagynénit. És akkor a 4 férfi helyett kapunk most kettőt. Fenyő Miki bácsit, aki nálam nagy tiszteletnek örvend, viszont zsűritagnak aztán semmiképp nem való. Csak néz a bácsi, néz a többiekre, nézi a mikrofonos idiótát és azt sem tudja hol van. Szemétkedőnek meg betették a nemileg kétségbevonható Mester Tomi-t, még tollas fülbije is volt az egyik résznél, egyem a kis lelkét. Valahogy én nem tűröm a csávót, ránézel és egy olyan tipikus ideges beképzeltség sugárzik le róla. Na, de meg kell vallani, hogy hármójuk közül ő érti a legjobban a dolgát.

Másik dolog, a korhatár. Én nem figyeltem, hogy eddig létezett ilyesmi, de most nagyon bereklámozták, hogy többé nincs. 12 évestől bármeddig lehet jönni.

"Bármi, bármi-hi-hi-i közbejöhet!"

Jött is a sok Dallas-on művelődött nénike, sanzonokat meg Mágnesmiskát énekelni, ha jól emlékszem az egyik idős néni tovább is jutott. Na ő aztán tudott, meglepő hangja volt, kíváncsi vagyok, hogy mire viszi ezután.

Na..., na

na...

... Ha láttatok sok kis emó csitrit... csomó kis "egyik szemem sír, másik szemem haj" kislány, akiknek egy része kisfiú, de nem lehet különbséget tenni. Bejutott ezekből vagy 6-7! Kicsit vegyes a véleményem erről. Egyfelől semmi helyük egy ilyen műsorban, semmi értelme összemérni őket a felnőttekkel, akiknek nagy részük (mármint azok közül akik továbbjutnak) már tanult énekelni, és komolyan gondolja ezt az egészet, nem beszélve arról, hogy érti és átérzi a dalok lényegét. Másfelől erre van igény. Igen. Sajnos a könnyűzeneipar kereskedelmileg motivált oldala a tinikre építkezik, mint mindig is tette. A kis 5.-es csajok fogják megvenni a lemezeket, ők fogják a poszterekkel telerakni még a mosdó falát is, ők fognak elmenni a koncertre és ők vesznek Palcsó Tomis hátizsákot. Szerintem ezért is hozták így le a korhatárt, hogy ha már a célközönség a tiniszféra, akkor legyen nekik egy két aktuális bálvány, mint például a kis 13 éves Fügeczki Rolandka, aki csillogó hosszú szőke hajától alig lát és ezért (figyeltem, nem hasból mondom) 3 másodpercenként igazítja a fejét. Aztán bejutott még egy emó gyerek, meg a barátnője is (tök édi), és még számtalan kisgyerek, akik közül szeretném még megemlíteni a 16 éves Nguyen Thang Hien-t, aki legalább érdekes ázsiai kislány, egyedi figura, mondhatni sztáralapanyag, akit szerintem jól fel is fognak használni, nem lepődnék meg, ha ő nyerné meg idén. Ja... amúgy énekelni is mocskosul tud.

"Minden kornak megvan ... áuhh ... a maga szépsége!"

Aztán volt még egy csomó bu-, bocs, meleg jelentkező, köztük egy srác, Mezei József (16 éves) kis farmer-rövidnaciban, zsebében kabalaplüsivel, kis édes rózsaszínű (vagyis pink) övvel, aranyos színes-csillagos felsővel és egy olyan frizurával, mely úgy nézett ki, mint egy tyúk hátulja, melyről épp most mászott le a kakas. Énekelt a lelkem, aztán elzavarták. Volt még egy nagyon látszani akaró, barnagyerek, kis édes vékony hanggal, és sovány ésszel, Horváth Misike, 18 éves, aki szegény sírva fakadt amikor kiküldték :(. Majd besz@rtam a röhögéstől, esküszöm! Mondjuk sokat dobott a hangulatomon, hogy az összes ilyen fickón a szemkontúrceruzás Mester Tomi szórakozott a legjobban.

Ami nagyon feldobott még, egy 30 éves pénzügyi asszisztens hölgy, Cuczor Ágnes, aki seggrészegen állt a mikrofon elé. Próbált énekelni, rájött, hogy "ez szar", elejtette a mikrofont, majdnem leült, aztán próbálta kimagyarázni, de végül szépen Enikőre támaszkodva elhagyta a színpadot, miközben még ordította, hogy "Kicsi gyere velem rózsát szedni...annyira be vagyok b@szva!". Bánhatja mindenki, aki nem látta.

Enikő édes volt, mondta neki, hogy másnap jöjjön vissza józanon, aztán vissza is jött a csaj, persze nem jutott be, de hihetetlen nagy erő kellett szerintem hogy azok után még a kamera elé álljon. Legalább ennyit visszaszerzett a méltóságából.

"Motoros találkozás!"

Volt még egy fickó, aki úgy nézett ki, mint Hurley a Lost-ból. Meg persze még egy csomó idióta, akiket már meg sem tudok említeni.

Viszont akit nagyon sajnálok az Koplányi Attila Gábor (38 éves, aluminium-heggesztő), aki már harmadjára jelentkezett a Megasztárba, és még nem sikerült neki meggyőzni a zsűrit. Egyáltalán nem tud énekelni, de akkora karakter, hogy Magyarországon ilyen nincs több. Van neki valami egyszemélyes zenekara, a Sugera Bugera (még weboldala is van, nem hiszed el). Aki csodálkozott a bejegyzésben szétdobált idézeteken, annak megvallom, tőle szedtem. Karakter a csávó, nézzétek meg a videót:


szólj hozzá: Megasztár casting - a Rocker



Úgy sajnálom, hogy nem jutott tovább, ha már tényleg annyira nem számít a tökéletes énektudás, ha már (ahogy Tomi megvallotta) egyéniségeket keresnek, akkor miért nem fért bele ő is? Én annyira kíváncsi vagyok erre az emberre!!!

(volt a Rendőrakadémia 2.-ben az a csávó, aki állandóan ordítozott, tökre őrá emlékeztet a fickó!)

Na, de elégedjünk meg azzal amink van. Hajrá, Nguyen Thang Hien!

Az első ilyen bejegyzés

Itt most akkor egy kis összegzés következik, ezek történnek velem mostanában, közben pedig aktualizálom a blogban már említett témákat.

Az államvizsgára a tanulás halad, változó irammal, ami alatt sajnos azt kell érteni, hogy fogyik a motiváció, erősödik a stressz viszont az iram lassul, ilyenkor el kell jutni egy olyan pontra, amikor már a bizonyos időpont annyira közel van, hogy a stressz legyőzi a motivációt és felgyorsul az iram a normális fölé, hogy behozza ezt az időszakot ami most van. Ugye értitek, kérem értsétek, nincs erőm elmagyarázni!

A LOST-újranézés az első évad 18. részénél tart, egy csomó mindenre emlékszem, ezért kicsit nehezen ülök le lost-ozni, mikor olyasmit is nézhetek amit még nem láttam félig aludva sem.

Befejeztem a Super Mario Bros. 3-t. Ezt is jóváírhatja Szent Péter a nyilvántartásában.

3 nap alatt befejeztem a The Force Unleashed-et, nem egy hosszú játék, viszont nagyon élvezetes.

A héten el kell intézzek még egy papírt a háziorvostól, beadni valamit valahová és több adminisztrációs műsor nincs is egyelőre kilátásban, ami jó dolog, mivel utálom őket.

Folyamatosan álmos vagyok, de a kedvem attól még egész jó. Például most röhögök, majd szólok, ha eszembe jut, hogy min.

Az OpCsal is aggaszt, sajnos amióta elköltöztünk már nincs annyi látogató, mint régen. Reménykedtem abban, hogy az augusztus hónap miatt, és hogy szeptemberben, mikor megkezdődik a suli újra népesség lesz, de nem nagyon igyekszik a társadalom visszatalálni. Pedig még nyereményjáték is volt, ami elég sok vita tárgya volt viszont...

Eszter a legjobb, ő mindig a régi, rá lehet támaszkodni. Sokat segít, hogy egyszerre vizsgázunk, így van olyan akinek úgy panaszkodhatok, hogy meg is érti. Pótolhatatlan, felbecsülhetetlen értékű társ! Köszönök neki mindent!

Aztán meg mostmár jön az ősz is, rámászik az életünkre az esős korai estéivel, hogy az embernek már későig fent lenni se legyen kedve.

A sofőrsuli egész jól megy. Ma azért majdnem elütöttem a zebrán valakiket, mondjuk nem volt gond, mert nem voltam közel hozzájuk csak annyi, hogy nem engedtem át őket, és meg kellett álljanak. Na... nem láttam őket. Jótanács, soha ne járj esős időben szürke kabátban (mint én, akinek kapásból 2 szürke dzsekije van). Viszont mostmár nincs gond a kanyarokkal, tudok lassítani, és nem dől az autó. Mondjuk ezt én mindig élveztem, de az oktató mondta, hogy nem helyes, mert nem időre megyünk. Kisbarátom, én eddig csak Need for Speed-ben vezettem!

Jó lenne egy jégkása, idén nyáron nem is ettem, hogy kiment a fejemből...

Áh, nem kéne ennyit panaszkodnom, elvégre semmi életveszélyes nem történik körülöttem. Valószínűleg az államvizsga után lemászik a nyűg a nyakamról, és vidám dolgokról fogok csak írni a blogon, mint a rendőrviccek meg a zombimacska:

Az oly sok idő után felszabadított Erő

Nemrég írtam arról, hogy mennyire elhanyagoltak a nextgen játékok PS2 verziói. Egyszerűen már biztos voltam benne, hogy valamire való játék a platformra többé már nem fog megjelenni.

16.-án, jövő kedden fog megjelenni a Star Wars: The Force Unleashed, az összes elképzelhető konzolra (viszont PC-re nem). Ma volt szerencsém kipróbálni a PS2 verziót és az szívem örömünnepben áradozik. Igen, megcsinálták, úgy ahogy kell!

A játékon sehol egy pillanatra sem érződik, hogy egy hamarjában elkapkodott port lenne, nem azt sugallja, hogy bizony ebből még jobb is létezik, vedd csak meg az új generációs verziót, aztán majd meglátod.

A látvány elgondolkodtató. Nagyon részletes, nagyon jó textúrák, nagyon szép modellek, és mindezt egy nagyon alapos fizikai motoron, a környezetben rengeteg cucc széttörhető és dobálható (igen, az Erővel). Megdöbbentő, hogy mit rá nem tudnak erőszakolni a kis PS2-re. És ezen elcsodálkozunk, pedig ez lenne a dolguk. Attól, mert léteznek mostmár a nagyok, még ugyanúgy mindent meg kéne tenni ahhoz hogy a lehető legjobb legyen a PS2 verzió is. Végre valaki ezt meg is teszi.

Még a múlt héten láttam egy fejtegetést, azt hiszem a GameTrailers-en, hogy lesz egy-két exluzív dolog a PS2 verzióban. Az egyikkel (a Jedi templommal) találkoztam is. Azért nagyon jó érzés, hogy a régi motorosokat is megtisztelik néhány aprósággal.

Na és a PS2 verzió igényessége mellett maga a játék is lenyűgöző. Prológus, ahogy Vader megtalálja főszereplőnket gyerekként, aztán a pályák közti részek, ahol a pilótánk (Juno) és Proxy, a droidunk segítségével fénykardot és ruhát válthatunk valamint fejleszthetjük Sith képességeinket.

A főszereplő gyerek nem túl beszédes, viszont pont ez adja meg a személyiségének a hitellességét. Rögtön meg tud ragadni a figura, pedig tipikus antihős (a God of War óta elég nagy divat lett). Mondjuk már a játék elején elindul a sejtelmes utalások fonala, miszerint meg kell változnunk, mert felemészt minket a düh. Nem nagyon spoiler-eznék, de megsúgom, hogy a végén barátunk jó útra tér.

Egyébként a játék történetéből regény is készült Sean Williams által. Nem tudom mennyire jelent irodalmi értéket, de a történet tényleg elég érdekes.

A játékmenet változatos, pörgő, ám kissé lineáris. Viszont rengeteg apróság feldobja, mint például a képességeid fejlesztése, a különféle fénykard-alkatrészek valamint Jedi holokockák összegyűjtése. Ezenkívül, ami nagyon meglepett, és mostanában már nem szokás, a cutscene-ek nem előre renderelt animációkból állnak, hanem a game-engine műveli, így nyugodtan válthatunk ruhát (amiből egyelőre hármat találtam), mert az átvezetőkben is ez lesz rajtunk.

Nem tudom meddig tart nálam most ez a rajongás, de a játékot tervezem befejezni a keddi megjelenés előtt .:) Remélem nem fog a tanulás rovására menni (úh, de felelősségteljesen hangzik ez, már majdnem mintha tényleg aggódnék emiatt). Meglátjuk!

Most így visszatekintve rá, érzem, hogy kicsit szétszórt meg jóformán semmitmondó lett ez az egész bejegyzés, de nem érdekel, megyek vissza, vár a Sötét oldal!

Tétel-áttétel

Mint néhányan már tudjátok, a hónap végén államvizsgázom, 6 év keserves egyetemi év után, remélem végre otthagyhatom a hírhedt nagyváradi állami egyetemet.

Nálunk, az orvosi pálya kezdése úgy néz ki, hogy államvizsga után, jóformán 1 hónapra rá van egy sokkal keményebb megpróbáltatás, a rezidensi vizsga. Ez arról szól, hogy az egész országból összegyűlnek friss diplomások és részt vesznek egy jó nagy versenyvizsgán, aminek a végén helyezés szerint választhatsz a romániai munkahelyekből.

Valamikor az év elején a mi évfolyamunk úgy döntött, hogy beadunk egy kérvényt a vezetőségnek, amiben kérjük őket, hogy az idei államvizsga tételek legyenek azonosak a rezidensi vizsga tételeivel, így mindkét vizsgára ugyanabból készülnénk fel, tiszta sor, ez 50 tételt jelent, nyers oldalakban számolva olyan 900 körül, melyekből egy apró soron belüli információra is rákérdezhetnek a tesztkérdésekkel, tehát a lehető legaprólékosabban be kell rögzíteni a cuccot. Megírtuk a kérvényt, mindannyian aláírtuk, beadtuk, (úgy tudtuk, hogy) el lett fogadva.

Hétfőn, 2 héttel a vizsga előtt, évfolyamfőnökember beszél az aldékánnal vagy ki a halállal, az meg mondja, hogy készülgessünk a 35 tételből. Kérdezi ember, hogy milyen bűn 35 tételből, hát 50 van. Kérdezi aldékán, hogy milyen 50, miről beszél? Mondja csávó, hogy idei rezidensi tételek. Aldékán meghökken, hogy milyen hülyék vagyunk, hát az államvizsga tételek maradtak a régiek, a 35 tétel. Ezek között van 22 ami benne van az idei rezidensi tételek között is (az 50 tételben) és van 13 teljesen új, két héttel a vizsga előtt.

Tegnap felgyűltünk egyetemre megvitatni, hogy mi legyen. Volt aki mindenképpen ragaszkodott az 50 tételhez, mert már háromszor átvette, volt aki azt akarta, hogy legyen 35 tétel, oké, de az ismeretlen tételeket cseréljük ki ismertekre (halott ötlet), és volt aki azt mondta, hogy legyen, jó lesz ez így is, úgyis csak nemrég kezdett hozzá a tanuláshoz, még mindig jobb 35, mint 50 (köztük én is). Nekünk, akik nem készülünk az országban maradni, tehát nem megyünk a rezidensi vizsgára novemberben ugyancsak mindegy. Szóval kezdtem belenyugodni, hogy 35 lesz. Jöttem haza, szedtem elő az új tételeket, szedtem elő tavalyi tesztkérdéseket gyakorolni, fogtam neki.

Ma délután jön a hír, hogy évfolyamfőnökember (azt is úgy megverném egyszer, mint a hályastésztát) elkapta a dékánt, beszélt vele, aztán a dékán mondta, hogy ha már egyszer úgy voltunk megegyezve, akkor maradjanak a rezidensi tételek, az 50, úgyis mindenki már abból készült, ne féljünk, el lesz intézve.

Ne féljünk ... Gyakorlatilag a dékán egyet mond, és a vezetőség összes többi tagja mást. Gyakorlatilag a dékán ígéri, hogy ezekből a tételekből lesznek a kérdések, és a vezetőség többi tagja készíti nekünk elő a kérdéseket. Gyakorlatilag egymásról szinte semmit nem tudnak.

Gyakorlatilag egyénileg most el kell döntsük, hogy ki melyekből szeretne tanulni, mert hivatalosan senki nem jelentette ki, hogy mi lesz végül, és már attól is idegesek, ha keressük őket. Persze, mindenki azt mondaná, hogy bízzunk a dékán szavában, elvégre ő a nagyfőnök, de itt még az is közrejátszik, hogy tavaly is volt szó valami tételek megváltoztatásáról, és mire odaértek vizsgázni a népek, kiderült, hogy nem történt semmi változás.

Körülbelül így működik a nagyváradi állami egyetem majdnem mindegyik szaka, körülbelül így működhet az állam minden hivatalos intézménye.
Ilyenkor azt kívánom, hogy a vezetőséget jellemző fejetlenség bárcsak szó szerinti értelmet kapna!

Végül pedig megmutatom nektek a tananyag jelenlegi halmozódását. Jelzem, hogy még csak kb. 70%-ot nyomtattam ki az egészből (azt hiszem a nyomtatóm már jobban várja az októbert, mint én):

Brutális franciák

Néha elgondolkodom azon, hogy mivel is kezdődhetett ez a "néhány percet elveszünk az életedből...MINDEN NAP!" mozgalom az interneten. Én először a (remélem bemutatásra nem szoruló) Teveclub által lettem behálózva, még valamikor 2000 környékén, aztán majd folyamatosan jöttek-mentek ezek a nevelgetős, néharánézegetős, ismerkedős, gyűjtögetős, szintetlépkedős hóbortok.

Azóta jónéhány ilyenen túl vagyok már, valószínűleg azért, mert kinőttem belőle vagy talán inkább azért, mert az ismerőseim is kinőttek belőle. Az ilyen oldalak, játékok, nagy részének a lényege természetesen még mindig abban áll, hogy minél több idiótát hívjál meg, akiknek téged tekintve semmi hasznuk nincs, de a mindennapi látogatásukkal, és az oldal reklámjainak megtekintésével termelik a nagypénzt az üzemeltető zsebébe, egyem a lelküket.

Persze, a legtöbb ilyen oldalt közösségi oldal formájában adják elő, és a legtöbb ilyen oldal működik is, mert rákattanunk, szórakozgatunk, és azt a napi pár percet úgyis itt töltjük az internet előtt. (Én például sokszor vagyok úgy, hogy néznék valamit gyorsan, valamivel elpepecselnék, és olyankor jól jönnek).

Augusztus 4-en találtam rá a LaBrute-ra. Csak azért emlékszem ennyire pontosan a dátumra, mert épp az Iron Maiden koncertre készültünk Vikivel, ő mutatta nekem meg az oldalt, mikor kínunkban, hogy mikor indulhatunk már a stadion felé, már nem volt mit csináljuk.

Persze, hogy egy kalap szarnak láttam az elején az egészet, még szép, mindig így kezdődik. Ez viszont különösen ellenszenves volt, már csak azért is, mert franciául van (jjjaaajjj de nagyon frannnccciiáául). A francia nyelvet mindig úgy képzeltem el, hogy egy szerencsétlen feldagadt nyelvvel, a mészfalat nyalva próbált valamit elmagyarázni a többieknek, akik egy büdös szót sem értettek és ráfogták, hogy legyen ezentúl ez a francia nyelv.

Szóval, a kis francia oldal, mikor hazaértem Bukarestből, eszembe jutott, persze, hogy megkerestem az előzőleg hirtelen létrehozott karakteremet, és útjának indítottam a harcosok mezején. Mondta Viki (de nem hittem neki), hogy nem kell ide francia nyelvtudás, csak a nyers brutalitásra kell figyelni. Tényleg csak két gomb az egész játék, bejelentkezel, kiválasztasz egy köcsögöt, azt' jól megvered! Idővel különféle fegyvereket és pajzsokat szerzel, spéci harci technikákat tanulsz, vadabbnál vadabb állatok állnak melléd a harcban.

Amint kiválasztottad az ellenfeled elkezdődik a műsor. A kis harcosod és ellenfele véletlenszerű mozdulatokkal támadnak egymásra, sajnos ebbe nem tudsz beleszólni (Még akkor sem amikor az idióta leteszi a baltát, és inkább a kiskéssel ront az ellennek), de pont emiatt igazságos az egész (elvégre, ha az ellenfél gazdája nincs éppen gépnél akkor ne legyen már neked előnyöd, és persze ez fordítva is érvényes). Amit én hiányolok az a konkrét halál és persze a vér. Marják ott egymást késsel-villával, aztán épphogy megszédül a végén a vesztes (a győztesre meg hull a színespapír, ezek vannak). A mellékelt képekből is látszik, hogy játék inkább gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek (itt megjegyzem, hogy a gyerekként gondolkodás az egyetlen helyes útja a nem megkeseredett besavanyodásnak, és az élet teljesfokú élvezetének, az már egyszer biztos) készült. Ha kedvet kaptál a vaduláshoz csatlakozz hozzám itt:

http://deviques.labrute.fr

Orvosi PowerPoint sablonok

Nemrég el kellett készítsem a diplomamunkám bemutatóját, végignéztem a beépített sablonokat, de egyik sem tetszett meg, ígyhát úgy döntöttem, hogy utánnanézek a neten, hátha találok valami témába illőt. Egy DNS-molekulás hátterű cuccot kerestem volna.

Meglepően sok helyen árulnak pénzért sablonokat, de szerintem az a 10-15 dollár amit elkérnek érte nagyon sok. Találtam viszont néhány oldalt ami ingyenesen kínál fel jópár nagyon szépen kidolgozott orvosi témájú sablont.

1. MedicinePPT - Nagyon igényes sablonok. Meglepő, hogy tényleg ingyenesek. Szépen kategóriába vannak sorolva szakterület szerint, szám szerint 126 és biztos vagyok benne, hogy ezek folyamatosan bővülnek.

2. Indezine - Másik nagyon szép gyűjtemény, nem annyira széles, mint az előző, viszont itt a különböző ingyenes sablonok alatt találhatóak "prémium" sablonok is, 20 dollárért (ami piszok drága, de biztos van akinek megéri).

3. Free PPT templates - Nem kimondottan orvosi gyűjtemény, de a rengeteg sablon között elvetve találhatunk egy-két orvosi témájút is. Érdemes megnézni.

És akkor végül jöjjön egy fizetős oldal, amit mindenképpen megemlítenék:

4. PoweredTemplates - Hihetetlenül jó sablonok, rengeteg van belőlük, mindegyik csomag tartalmaz 3 master-t, 3 hátteret és 3 vagy több palettet. És mindezt 12 dollárért (ami, nem győzöm ismételni, sok). Legtöbb sablonhoz van bővített csomagjuk is, ami tartalmaz stílusos diagrammokat, táblázatokat, és rengeteg extrát, ami egységessé teszi a bemutatót. A nagy csomagot 24 dollárért árulják (most mondjam?). Az összes sablon ámulatbaejtően jól meg van csinálva, és itt sem csak orvosi témájú található, van még egy csomó kategória. A többieket nem néztem át, de itt egy vörösvérsejtes mintadarab. Mondd, hogy nem profi!?

Persze az ingyenesek között is bőven találunk nagyon jó sablonokat, csak egy kicsit keresgélni kell. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben nem fáradnak ilyesmivel, pedig egy PowerPoint bemutató sikerességének nagy része a kinézeten múlik, úgyis mindenki csak azt jegyzi meg. :)

A vörös lányok nagymamája felé vezető ösvény

Körülbelül 4-5 éve kezdődött egy olyan időszakom, amikor éltem-haltam a kalandjátékokért. Kezdődött ez az egész a The Dig nevű mesterművel, aztán néhány apróbb játéktól eltekintve a Syberiá-val folytatódott így jutottam el a két Broken Swordon és a Runaway-en keresztül a számomra a kitökéletesedést jelentő The Longest Journey-ig.

Bevallom el szoktam érzékenyülni játékok és filmek végén, most utoljára azt hiszem a Metal Gear Solid 3 vége volt rám nagy hatással, mégis a kalandjátékok valahogy másak. Mivel hosszú ideig játszod őket, és mivel a szereplők minden tárgyról, mozzanatról emberről megmondják a véleményüket valahogy jobban át tudod érezni a személyiségüket, ezáltal jobban bánt ha valami történik velük, és a játék befejezése tovább gondolsz rájuk.

Emlékszem 2,5 éve nagyon vártam, hogy megjelenjen a Dreamfall: The Longest Journey (ez az előbb említett játék folytatása), még úgy is, hogy tudtam, hogy majd új számítógép kell hozzá. Aztán amikor meglett az új gép, természetesen azonnal végigjátszottam. Nem akarok spoiler-ezni, és bármennyire annak tűnik amit most fogok mondani, ez nem spoiler: A főszereplő lány Zoé Castillo meghal a játék végén, és ezt az első perctől tudjuk, mert az egész játék egy visszatekintés. Elmeséli az utolsó két hetét, és a játék végére már el is felejted, hogy mi fog történni. Szóval a történet nem egy váratlan tragédiával, hanem egy jól megalapozott hangulattal fejeződik be, amit mai napig nem tudtam kiheverni, hiszen már-már örökké elveszett barátként hiányzik.

Ezzel a kicsit hosszúra sikerült (és attól félek még le nem zárt) bevezetővel azt akartam elmondani, hogy a kalandjátékok az egy teljesen más műfajt képviselnek. A casual gamer-ek talán nem is tudnak létezéséről, a hardcore gamer-ek viszont fintorogva néznek rá, ugyanis itt nem sok tenni való van, csakis eggyé vele és irányítani a történetét.

Ezek az érzések jutottak eszembe ma délelőtt amikor rátaláltam a Dreamfall-ra a polcomon és kedvet kaptam újra a kalandjátékokhoz. Nagyon régen nem játszottam már ilyesmit, főleg mivel kell hozzá egy alaphangulat, jó nagy adag türelem, és a legfontosabb, hogy az ember teljesen el legyen zárva az internettől, mert ha nem találod éppen, hogy valamelyik tárgyat hol kell használni és most hogy jutsz tovább, akkor hajlamos az ember rögtön belenézni a végigjátszásba így csorbítva a játékélményen. Utoljára azt hiszem az And Then There Will Be None című Agatha Christie regényére alapuló játékot játszottam, melyet az én kis kincsemtől, Esztertől kaptam Karácsonyra!

Úgyhogy ma körülnéztem, hogy mi újság etéren a játékiparban. Rögtön megtetszett egy Secret Files: Tunguska nevű műsor, amihez már valamikor volt szerencsém, de akkor türelem hiányában nem foglalkoztam vele, ám most nemsokára jön a 2. része. Azt hiszem ma előkerítem és nekiesek.

Viszont van itt valami, ami felkeltette a figyelmemet!


A The Path egy nagyon érdekes játéknak ígérkezik, sajnos 2009 tavaszáig várni kell vele.
Képzelj el egy borzasztóan bizarr mesét, amin érződik, hogy gyerekeknek szól, mégis őrületesen furcsa. Habár a mesékkel ez így van, gondoljunk csak bele, már micsoda dolog az, hogy elküldi a kiránynő a vadászát, hogy ölje meg a mostohalányát és ládában hozza vissza a szívét, és szegény kislány el kell meneküljön és az erdőben 7 fogyatékossal kell éljen. Furcsa, ha nem is hinné az ember elsőre, furcsa!

A The Path egy egyszerű, ismerős mesét mesél el. Hat kicsi lány, akiket Vörös lányoknak hívnak, a dolguk, hogy a nagymamához eljussanak, mert beteges szegény. Egyetlen szent szabály: Soha ne lépj le az ösvényről!!!
A játék horror lesz, be kell vallani, ám semmi erőszakot nem láthatunk benne. Egyszerűen a készítők hangulattal akarnak félelmet kelteni bennünk és a trailert valamint néhány screenshot-ot megnézve elég jó "ösvényen" haladnak.

Ami elég furcsa, hogy ha elindulsz az ösvény mentén és jó kislány módjára nem térsz le róla eljutsz a nagymamáig, viszont elveszíted a játékot. Nem szabad! Egy gyereknek nem az a dolga, hogy betartsa a szabályokat, hanem hogy ismerve azt kihágja és saját tapasztalataiból tanuljon.

A játékban tehát az erdő felfedezésén lesz a hangsúly. Le kell térnünk az útról, találkozunk kell a farkassal, aki velünk együtt tapasztalatokat gyűjt, egyre furfangosabb, egyre kifinomultabb. A játék folyamán, mint említettem hat különböző korú kislánnyal találkozhatunk, akik mind másképpen reagálnak majd a helyzetekre.

Grafikailag nem tűnik túl korszerűnek, ami csöppet sem gond, mert nem nagyon akarnék számítógépet cserélni érte. Viszont a hangulata nagyon ott van, és remélem, hogy a játékmenet is fog hozni valami újat, ha már ennyire szépen felépítették a sztorivonalat és a rendszert.

Jó hír számomra még az, hogy egy teljesen független cég készíti. Sokszor az eldugott kis cégek sokkal jobb játékokkal rukkolnak elő. Őket még senki sem ismeri, nekik teljesíteni kell, ők nem csinálhatnak egy unalmas játékot (mint pl. az EASports aki évről évre ugyanazt a FIFA-t adja ki, újracímkézve), mert őket még meg kell szeressük ahhoz, hogy bízzunk bennük. Ígyhát sokkal több munkát és energiát fektetnek az egészbe.

Hát nézek elébe, addigis itt a trailer:


The Path (Gameplay, Demo Alpha Two) from Tale of Tales on Vimeo.

Halálmágnes, avagy harmadjára megbocsájthatatlan

Dél van, ma még nem tanultam semmit, mégis bejegyzést írok, tehát gondolhatjátok, hogy komoly mondanivalóm lehet.
Pont egy hét múlva fog hivatalosan megjelenni az új Metallica album, a Death Magnetic, viszont nekem volt szerencsém már tegnap belekóstolni, ma pedig felmosás közben alaposan meghallgatni.

Valahogy nekem soha nem jött be teljességében a Metallica. A balladáikat szerettem, de a gyorsabb, vadabb dalaikat nem igazán tudtam értelmezni, bár szövegviláguk mindenképpen gazdagabb volt, mint a Iron Maiden daloké, viszont zeneileg nem nyújtottak nekem túlságosan egyedülálló élményt.

Ez az érzés felerősödött amint Jason barátunk kiszállt a bandából, belépett az indián és megjelent a St. Anger. Szemtelenül megszabadultak a srácok az akkordváltásoktól és a "balkéznemmozduljobbkézmegsemáll" gitártémákat részesítették előnyben. James-nek még mindig elképesztően jó hangja van, de érezni lehet rajta, hogy ezekkel a dalokkal nincs mit csináljon, nincs hová szabaduljon a gyér akkordvilág határai miatt.

Reméltem, hogy tanultak a múltkoriból (ugyanis nem voltam egyedül az elégedetlenségemmel) és a DM egy jobb kis összeállítás lesz. Amikor a dallistát megnéztem felcsillant a szemem, hogy lesz Unforgiven III. Az első kettő mindigis a kedvenc dalaim között szerepelt, úgyhogy reméltem, hogy egyhamar összebarátkozunk a harmadikkal. Természetesen az volt az első dal amit meghallgattam.

Hát...

Nagy csalódás...

A dal egy zongoratémával kezdődik, mely szívmelengetően visszahozza az első és második dal gerincét alkotó dallamkíséretét, érződik benne, hogy igen, ez most újra Unforgiven, ez most jó lesz. Aztán bejön a gitártéma és marad, és marad és kicsit vált, de aztán megint marad! És akkor én már téptem a hajam! Bejön James, a hangja lenyűgöző, a szöveg illik a másik kettőhöz, mégis új, szép, van mondanivalója, de az énektéma olyan, hogy egyszerűbb mobiltelefonok alapcsengőhangjai közt is keresve találsz csak párját. Egyszerűen lapos, unalmas, monoton, idegesítően semmilyen. Várná az ember, hogy bejöjjön egy grandiózus refrén, mint amilyen az első kettőben volt, hogy a szíved kifordult a helyéről, annyira meghatott, de ez csak megemeli a dallamot és visszaereszti, aztán újból. Esküszöm, Bartók juhászai jobb Unforgiven-t írtak volna, a franc egye meg az egészet már!

Meghallgattam a többi dalt is, piszok nehéz megkülönböztetni őket egymástól, egyszerűen nem tudod hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik, mivel mindegyik ugyanolyan (bár erre rátesz még egy lapáttal az is, hogy iPod Shuffle-ön hallgatom, ami nem írja ki a dalok címeit). Hangulatos dalok, ha épp csinálsz valamit jól elszórakoztat, viszont ha megpróbálsz ráfigyelni akkor elalszol. Kicsit olyan törzsi, ritmusos, hipnózis-előidéző hatásuk van, amit nem a zenéért, hanem az statikus ritmikusság kábulatbaejtő hatásáért hallgat az ember. Olyan, mint valami metál-D'n'B.

Nagy esély van rá, hogy csak az amerikai igényekhez próbálnak a srácok igazodni, egyszerűen a farmer-rokkereknek ilyen kell, egész nap a mezőn, süt a nap, terem a "corn", este jó egy kicsit bekábulni, olcsó viszki meg hazai metál mellett. Elmennek a koncertekre új emberek is, mert ez már majdnem diszkó, haver, olyan, mint a Justin Timberwunder, csak metál, tudod, menő, nem kell odafigyelni, csak nyomod a fejed előre, úgysem maradsz le semmiről, mert a srácok ráteszik egy akkordra a kezüket a koncert elején, aztán csak éppen annyit engedik el, hogy ne csökkenjen az ujbegyeikben a vérkeringés. Ez kell nekünk, mit nekünk dallam, meg Unforgiven I-II, olyat csak a buzi franciák hallgatnak, mi amcsik vagyunk, mi nem érünk rá ilyesmire, meghallgatjuk gyorsan a vadszámot, aztán megyünk is Irakba! A Metallica legalább tudja, hogy mi kell a népnek!

Csak azt nem értem, hogy a Metallica miért gondolja azt, hogy ha nem kurvul el, akkor nem lesz ki hallgassa őket?