A vörös lányok nagymamája felé vezető ösvény

Körülbelül 4-5 éve kezdődött egy olyan időszakom, amikor éltem-haltam a kalandjátékokért. Kezdődött ez az egész a The Dig nevű mesterművel, aztán néhány apróbb játéktól eltekintve a Syberiá-val folytatódott így jutottam el a két Broken Swordon és a Runaway-en keresztül a számomra a kitökéletesedést jelentő The Longest Journey-ig.

Bevallom el szoktam érzékenyülni játékok és filmek végén, most utoljára azt hiszem a Metal Gear Solid 3 vége volt rám nagy hatással, mégis a kalandjátékok valahogy másak. Mivel hosszú ideig játszod őket, és mivel a szereplők minden tárgyról, mozzanatról emberről megmondják a véleményüket valahogy jobban át tudod érezni a személyiségüket, ezáltal jobban bánt ha valami történik velük, és a játék befejezése tovább gondolsz rájuk.

Emlékszem 2,5 éve nagyon vártam, hogy megjelenjen a Dreamfall: The Longest Journey (ez az előbb említett játék folytatása), még úgy is, hogy tudtam, hogy majd új számítógép kell hozzá. Aztán amikor meglett az új gép, természetesen azonnal végigjátszottam. Nem akarok spoiler-ezni, és bármennyire annak tűnik amit most fogok mondani, ez nem spoiler: A főszereplő lány Zoé Castillo meghal a játék végén, és ezt az első perctől tudjuk, mert az egész játék egy visszatekintés. Elmeséli az utolsó két hetét, és a játék végére már el is felejted, hogy mi fog történni. Szóval a történet nem egy váratlan tragédiával, hanem egy jól megalapozott hangulattal fejeződik be, amit mai napig nem tudtam kiheverni, hiszen már-már örökké elveszett barátként hiányzik.

Ezzel a kicsit hosszúra sikerült (és attól félek még le nem zárt) bevezetővel azt akartam elmondani, hogy a kalandjátékok az egy teljesen más műfajt képviselnek. A casual gamer-ek talán nem is tudnak létezéséről, a hardcore gamer-ek viszont fintorogva néznek rá, ugyanis itt nem sok tenni való van, csakis eggyé vele és irányítani a történetét.

Ezek az érzések jutottak eszembe ma délelőtt amikor rátaláltam a Dreamfall-ra a polcomon és kedvet kaptam újra a kalandjátékokhoz. Nagyon régen nem játszottam már ilyesmit, főleg mivel kell hozzá egy alaphangulat, jó nagy adag türelem, és a legfontosabb, hogy az ember teljesen el legyen zárva az internettől, mert ha nem találod éppen, hogy valamelyik tárgyat hol kell használni és most hogy jutsz tovább, akkor hajlamos az ember rögtön belenézni a végigjátszásba így csorbítva a játékélményen. Utoljára azt hiszem az And Then There Will Be None című Agatha Christie regényére alapuló játékot játszottam, melyet az én kis kincsemtől, Esztertől kaptam Karácsonyra!

Úgyhogy ma körülnéztem, hogy mi újság etéren a játékiparban. Rögtön megtetszett egy Secret Files: Tunguska nevű műsor, amihez már valamikor volt szerencsém, de akkor türelem hiányában nem foglalkoztam vele, ám most nemsokára jön a 2. része. Azt hiszem ma előkerítem és nekiesek.

Viszont van itt valami, ami felkeltette a figyelmemet!


A The Path egy nagyon érdekes játéknak ígérkezik, sajnos 2009 tavaszáig várni kell vele.
Képzelj el egy borzasztóan bizarr mesét, amin érződik, hogy gyerekeknek szól, mégis őrületesen furcsa. Habár a mesékkel ez így van, gondoljunk csak bele, már micsoda dolog az, hogy elküldi a kiránynő a vadászát, hogy ölje meg a mostohalányát és ládában hozza vissza a szívét, és szegény kislány el kell meneküljön és az erdőben 7 fogyatékossal kell éljen. Furcsa, ha nem is hinné az ember elsőre, furcsa!

A The Path egy egyszerű, ismerős mesét mesél el. Hat kicsi lány, akiket Vörös lányoknak hívnak, a dolguk, hogy a nagymamához eljussanak, mert beteges szegény. Egyetlen szent szabály: Soha ne lépj le az ösvényről!!!
A játék horror lesz, be kell vallani, ám semmi erőszakot nem láthatunk benne. Egyszerűen a készítők hangulattal akarnak félelmet kelteni bennünk és a trailert valamint néhány screenshot-ot megnézve elég jó "ösvényen" haladnak.

Ami elég furcsa, hogy ha elindulsz az ösvény mentén és jó kislány módjára nem térsz le róla eljutsz a nagymamáig, viszont elveszíted a játékot. Nem szabad! Egy gyereknek nem az a dolga, hogy betartsa a szabályokat, hanem hogy ismerve azt kihágja és saját tapasztalataiból tanuljon.

A játékban tehát az erdő felfedezésén lesz a hangsúly. Le kell térnünk az útról, találkozunk kell a farkassal, aki velünk együtt tapasztalatokat gyűjt, egyre furfangosabb, egyre kifinomultabb. A játék folyamán, mint említettem hat különböző korú kislánnyal találkozhatunk, akik mind másképpen reagálnak majd a helyzetekre.

Grafikailag nem tűnik túl korszerűnek, ami csöppet sem gond, mert nem nagyon akarnék számítógépet cserélni érte. Viszont a hangulata nagyon ott van, és remélem, hogy a játékmenet is fog hozni valami újat, ha már ennyire szépen felépítették a sztorivonalat és a rendszert.

Jó hír számomra még az, hogy egy teljesen független cég készíti. Sokszor az eldugott kis cégek sokkal jobb játékokkal rukkolnak elő. Őket még senki sem ismeri, nekik teljesíteni kell, ők nem csinálhatnak egy unalmas játékot (mint pl. az EASports aki évről évre ugyanazt a FIFA-t adja ki, újracímkézve), mert őket még meg kell szeressük ahhoz, hogy bízzunk bennük. Ígyhát sokkal több munkát és energiát fektetnek az egészbe.

Hát nézek elébe, addigis itt a trailer:


The Path (Gameplay, Demo Alpha Two) from Tale of Tales on Vimeo.